kézbevaló kendő, keszkenő

vászonból, gyolcsból vagy más könnyű fehér kelméből készült, 20–40 cm oldalú, általában négyzet alakú kendő, amelyet vidékenként eltérő alakzatba hajtogatva nők viselnek a kezükben díszként, ünnepi alkalmakkor. Az ingvállas-mellényes viseletek elmaradhatatlan velejárója. A 15–16. sz.-ban az ilyen típus, európai reneszánsz úri viseletre is jellemző kézbevaló kendő, sarkán bojttal. Mo.-on a 17. sz.-ban is viselték. Az akkori úri és a 19–20. sz.-i népi viseletekhez is annyira hozzá tartozik, hogy a halott kezébe is adnak egyet. Jellegzetes dísze a szélére varrt (többnyire horgolt) fehér csipke. A széléhez hímzés, rátét, sarkába a 19. sz. vége óta monogram is kerülhet. Templomba menet az imádságos- vagy zsoltároskönyvet bele szokták fogni (→ zsoltártakaró) a kézbevaló kendőbe. Tánc közben a férfi vállára fogják és időnként esetleg beletörlik arcuk verítékét. Legénynek, fiatal férjnek ajándékoznak hasonló (az Alföldön általában kerek) kendőt, amelyet a férfi zsebébe vagy derekára kitűz (→ még: jegykendő). – Irod. Fél Edit: Népviselet (Bp., 1962); Egyed Edit: Három évszázad divatja (Bp., 1965); Thiel, Erika: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Gutkowska-Rychlewska, Maria: Historia ubiorów (Wroclaw–Warszawa–Kraków, 1968).