koccintó

alkalomhoz (lakodalom, ünnepek, disznótor stb.) kötött műfaj, két-négysoros verses mondókák általában dallammal, amelyek a bort dicsérik, ivásra buzdítják vagy magát az ivót, vagy a szomszédját: Ipszilon /ezt a kis bort megiszom! – vagy: Re, re, re/ váljék egészségére! Azt mondta az öreg Kiss / Ne csak együnk, igyunk is! Mit mondott a kabai asszony? /Igyunk egyet, komámasszony! Vidám hangvételű dalok, stílusukban a → rigmusokhoz állnak közel. A koccintóra általában még a mulatozás kezdetén kerül sor. A bordicsérő koccintóból fejlődtek ki a → bordalok. A koccintók nagy részén erős irodalmi, műköltészeti hatás érződik. Ismeretesek az egész országban. A páros koccintónál az első vagy az első két sort a kínáló mondja, s utána megissza a bort. Pl.: Se erő, se egészség/ soha el ne hagyjék! A páros koccintóhoz több tréfás szokás fűződik (keresztbe tett kézzel isznak, pohárcsere stb.). (→ még: ivónóta, → mulatónóta) – Irod. Katona Imre–Simon Zoltán–Varga Imre: A rigmusköltészet (Bp., 1955).