kontaminált dal

azok a vegyes tartalmú népdalok, amelyekben a legkülönbözőbb daltípusok (esetleg epikus szövegelemek, formulák is!) együttesen, keverten fordulnak elő. A → kontamináció jelensége (az összeéneklés) népdalaink állandó variálódása miatt nehezen – csak az egyes daltípusok összehasonlító-genetikus vizsgálatával – mutatható ki. Kontaminációt idézhet elő: egy kedvelt dallam, ill. ritmusforma; a különböző dalstrófák hangulati azonossága, az alkalom aktualizáló ereje; az énekes asszociációi és sok esetben a gyűjtő, lejegyző, kiadó tévedése. A kontaminált strófafüzérből álló népdalok → invariánsként is felfoghatók, ugyanis ritkán hagyományozódnak azonos strófaösszeállításban, hiszen az egyes daltípusokat képviselő versszakok között gyakran érzelmi, hangulati kapocs sincs, nemhogy tartalmi összefüggés. A legrégibb – 1606–1607-ben feljegyzett – kontaminált népdalszerű alkotás a 27 strófából álló, egy dallamra énekelt „Pajkos ének” (→ latorének), amely funkcióját tekintve mulattató dal. A tréfás hatás kedvéért rögtönzött dalfüzérekről, egyvelegekről Kodály is említést tesz: „... Más módon is szokott a nép egymástól független dalokat összefűzni, mégpedig bizonyos tréfás hatás kedvéért. Eldalol vagy 5–6 dalt egymás után, de úgy, hogy az egyes dalok kezdetét hirtelen fordulattal beleszövi a megelőzőbe: valami azonos vagy hasonló hangzású szónál kezdi a következőt...” A 20. sz.-i magyar lírai népköltészet nagyobb része kontaminált alkotásokból áll. – Irod. Ortutay Gyula: Variáns, invariáns, affinitás (MTA II. Oszt. Közl., 1959); Kodály Zoltán: A magyar népdal strófaszerkezete (Nyelvtud. Közl., 1906, Visszatekintés, II., Bp., 1964); Voigt Vilmos: A variáns, invariáns és affinitás fogalmainak definíciója (Ethn., 1966); Küllős Imola: Kísérlet a magyar népköltészet szerelmi dalainak tipologizálására (Népi Kultúra – Népi Társadalom, IV., Bp., 1970).