kőfaragójegy

geometriai vagy betű alakú, gyakran szerszámok vagy növények formáját mutató jelzés, a → mesterjegy egyik válfaja, amelyet a kőfaragó mester a kőbányában, a kőfaragó műhelyben vagy a kő alkalmazásának helyén vágott az általa kitermelt vagy megmunkált kőbe. A szoros értelemben vett kőfaragójegy a kőfaragó mester személyiségét – ritkább esetben a kő származási vagy megmunkálási helyét (műhely) – fejezi ki. A kőfaragójegy alkalmazását nemcsak művészeti szempontok indokolhatták, hanem a munka minőségének ellenőrzése és a munkabér elszámolása is. – A jegy formájából az építkezés korára lehet következtetni. Alkalmazására a kőépítkezés kezdete óta találunk adatokat, különösen az egyiptomiaknál, görögöknél, rómaiaknál. A román építészet korszakában is, de főleg a gótikában általánosan elterjedt. Hazánkban kőfaragójegyek a 14. sz. közepe óta fordulnak elő. Legszebb emlékei a kassai dómban, a budai várpalotában és a kolozsvári Szent Mihály-templomban találhatók. Felmerültek olyan nézetek is, hogy az is kőfaragójegy, amely az építmény mértani szerkezetével, az építkezés tervezési titkaival vagy a középkorban kialakult mágikus, misztikus, eddig fel nem tárt jelzési rendszerrel állhat összefüggésben. – Irod. Mihalik József: A kassai Szent Erzsébet templom (Bp., 1912); Horler Ferenc: Középkori kőfaragó- és elhelyező jelek a budavári lakónegyed épületein (Budapest Régiségei, XVI., 1955); Várnai Dezső: A budai várpalota középkori kőfaragójelei (Budapest Régiségei, XVI., Bp., 1955).

Északi kortina kapu középkori jelei (budai királyi vár)

Újvilágkerti kapu, ill. Újvilág északi kapumaradvány középkori jelei (budai királyi vár)