köpű, bodon, bödön

1. fatörzsből kivájt, henger alakú bödön, de köpű néven a dongás faedény a → méhészet legősibb méhlakása. A méhvadászattal megtalált fák odvait alul és felül elfűrészelték, és a méhekkel együtt vagy azok elpusztítása után hazahozták, kertben vagy → méhesben felállították. A magyarság a köpűket mindig felállítva és nem fekve használta. Az odvas rönköt baltával és más famegmunkáló eszközzel, egyes területeken égetéssel tisztították ki, felső részét bedeszkázták, egymásra merőlegesen két léptartó nyársat erősítettek bele. Alsó részén röplyukat (száj) hagytak, ebbe a be- és kirepülést elősegítő falapocskát (nyelv) erősítettek, a tetejére ferde deszkalapot vagy nagyobb cseréptálat tettek. Ha kertben helyezték el, vastag falapra állították. Néha még a háncsát sem húzták le, de némely darabot már a 18. sz. közepétől faragással díszítettek. A köpűk különösen ékített típusai az → ember formájú köpűk. A méhcsaládok gyarapítása csak rajzással, a → méznyerés csak lefojtással történhet. Főként az északi erdős vidékeken (Bars, Borsod, Abaúj, Gömör stb.), valamint a Dunántúlon és az Alföld erdős területein (pl. a szatmári Erdőhát) voltak használatban. Már a régi római írók is megemlítik. Európa erdővel fedett területein mindenütt ismeretes (pl. a Mediterráneum mellékén). Igazi hazája Lengyelo.-tól a Kaukázusig és Kisázsiáig terjed. – Irod. Schier, Bruno: Der Bienenstand in Mitteleuropa (Leipzig, 1939); Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Boross Marietta: Méhlakások a Néprajzi Múzeum gyűjteményében (Népr. Ért., 1963); Szabadfalvi József: Népi méhészkedés a Zempléni hegyvidék középső részén (Ethn., 1967); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969). – 2. Kútköpü: kutak és források falának kibélelésére használt nagy átmérőjű kivájt fatörzs.