kötél

erős, vastag eszköz, melyet szálak összesodrásával kötözéshez készítenek. A néprajzban: 1. gabonából, ritkábban gyékényből, zsúpból, szalmából készített fonadék, amellyel aratáskor a kévéket összekötik. A legegyszerűbb kötél, a fürtkötél úgy készül, hogy munka közben gyors mozdulattal a gabonának (búza, rozs) csak a fejét csavarják össze. Elterjedt kötélcsinálási mód, hogy az aratók az aratás megkezdése előtt hajnalban, amikor a gabona szára a harmattól még jobban hajlik, rendszerint elkészítik az aznapra való köteleket (kötelet eresztenek). A kötél készítésének több módja van. Pl. félmaroknyi búzát ketté vesznek, a fejüket összedugják, a szárukat összecsavarják; vagy félmaroknyi búzát a feje alatt megcsavarnak, a csavaratlan részt kettéveszik és a kalászokat a csomó alatt átdugják stb. (csavart kötél). – Zsúpból otthon fonnak kötelet általában kézzel, de némely vidéken kis gépeket is alkalmaznak hozzá. A legegyszerűbb a hajlított drótra húzott fa hajtókarból álló kallantyú vagy kötéleresztő. Bonyolultabb alkalmatosság a verecseny vagy kötélcsináló gép, amely lábon álló csavaró szerkezet (Tolna és Somogy megyéből ismeretes). – A kötélteregetés aratás közben általában a kévekötő dolga. Előre a földre fekteti, hogy a marokszedő belerakhassa a fölszedett terítéket. Ahol több pár arat együtt és a nagy aratóbandáknál kötélteregetés céljából külön munkaerőt, általában kamaszgyereket alkalmaznak. – Néhány vidéken az aratóbandáknál az volt a szokás, hogy félnaponként egy-egy aratópár nem aratott, hanem a marokszedő kötelet terített, közben csinálta is a kötelet, a kaszása pedig kötözött. Két-két kaszás után jár egy-egy kötöző. – Irod. Takács Lajos: Egy új szalmakötél készítő eszköz (Népr. Ért., 1954); Nagy Gyula: Hagyományos földművelés a Vásárhelyi pusztán (Bp., 1963). – 2. A 16–17. sz.-ban használatos hosszmérték. – 3. A 17–19. sz.-ban a szántóföld és a rét mérésére szolgáló változó nagyságú (1000 négyszögöl–16 hold) területegység.

Kötélkészítés (Drégelypalánk, Nógrád m.)