kukoricafosztás, tengerihántás

→ munkaszokás. A háznál a betakarítás után összegyűlt kukoricacsöveket ismerősök, szomszédok, rokonok egymást kisegítve, közös munkával tisztítják meg a levéltől. A közösen végzett munka jó alkalom az elbeszélgetésre, mesemondásra, játékos évődésre, dalolásra, találós kérdések megfejtésére. A kukoricafosztásra szóló meghívás szokásos módja: a gazdasszony sorra járva ismerőseit, meghívja őket, de ennél látványosabb a Bácskában, ott a gazda zászlót vagy zöld gallyat tűz ki a kapujára és várja a kisegítőit. Mint minden → kalákás munkánál, itt is visszaadják a munkát; a soros kukoricafosztást rendszerint az utolsó együttdolgozásnál beszélik meg. – Játékos szokásai között a nyelvterület É-i részén előfordul, hogy a legények jelmezekbe öltözve ijesztgetik a fosztókat (→ alakoskodás), a Dunántúlon pedig az udvaron heverő szerszámokat az utcára hordják és összekupacolják. (→ még: Luca napja) Mindenütt szokás az üszkös kukoricával való játék: egymást – főleg a lányokat – bekormozzák vele, egymáshoz dobálják. A kukoricafosztásban résztvevőket a háziak főtt kukoricával, borral, mézes pálinkával kínálják. A munka befejezésekor, de néha munka közben is táncolnak, → áldomást isznak. – Játékos és jósló jelentősége is van a talált piros csőnek: ha a legény el tudja venni a lánytól, csókért adja vissza. Az a lány, aki 3 piros csövet talált, abban az évben férjhez megy, de a piros csövekből tréfásan jósolnak a születendő gyermek számára, sőt jó szerencsére és a jó termésre is. Leghosszabb életű munkaszokásaink közé tartozik, hagyományai századunk derekán is elevenen éltek. – Irod. Balassa Iván: A magyar kukorica (Bp., 1960).

Kukoricafosztás (1900 körül, Hódmezővásárhely, Csongrád m.)