rostecset

disznósörtéből készült, kefe formájú eszköz, amelyet a → héhelen már simára fésült legjobb minőségű szálak fésülésére használnak, hogy az éles sörték egészen vékonyra hasogassák azokat. Régebbi változatánál az összefogott sörték egyik végén összekötötték, majd fenyőgyantába, esetleg szurokba mártották, megkeményedés után vászondarabbal szorosan körültekerték. Másik végén a sörtéket kefeszerűen szétnyitották és hogy így is maradjon, kevés gyantát öntöttek a sörteszálak közé is. Az újabbakat kefekötő technikával nyeles fakorongba ágyazzák. – A rostecset használata a recens kultúrában csak a magyar nyelvterület keleti részén található: Kolozsban, Szilágyságban és a moldvai csángóknál. Ecsetnek, ecselőnek, ill. pácnak, pácolónak nevezik. A magyar nyelvterület ÉK-i peremén a héhelnek egy kisebb tájon (Borsod, Abaúj, Bereg, Szatmár) ecset, ecsellő, vasecset elnevezései is általánosak. Arra lehet gondolni, hogy a sörtéből készült rostecset korábban ott is használatban volt, ahol ma a később fellépő és minden valószínűség szerint a rostecsetet kiszorító héhelt nevezték így. A Székelyföldön a héhelt pácolónak is hívják. Az ukrán keleti-szláv területről érkező hatásként a rostecset egykor Hont m.-től a magyar nyelvterület északi és keleti peremén egészen a Székelyföldig használatos lehetett. – Irod. Szolnoky Lajos: A rostfésűk (Népr. Ért., 1966).

Rostecsetek (Kalotaszeg, v. Kolozs m., 20. sz. első fele)