sajbózás

kora tavaszi → népszokás, tüzes korongok hajigálása (→ tűzgyújtás). Szatmár megyében és Nógrádverőcén is feljegyezték a szokást az I. világháború előtt. Nevét a sajbó szóból nyerte, mely a német Scheibe (’korong’) magyaros formája. → Nagyböjt első vasárnapján fakarikákat – sajbókat – készítettek a legények, 3–4 méteres botra tűzték, megtüzesítették, majd a fejük felett meglóbálva, deszkához csapták, ekkor a sajbó elrepült. A sajbó elhajítása közben kikiáltották, hogy kié a sajbó. A szokást D-német területen, Ausztria egyes részein és Svájcban gyakorolják, időpontja lehet → farsang vagy a böjti vasárnapok, de → húsvétkor vagy → Szent Iván-napon is röpítik a tüzes karikákat. Itt is kikiáltják, hogy kinek a tiszteletére röpítik a karikát s a szokást kísérő versek utalhatnak a tavasz jövetelére is. A német szokásra vonatkozó első adat a 11. sz.-ból származik. – Irod. Benkóczy Emil: Sajbózás (Ethn., 1910); Fehrle, E.: Feste und Volksbräuche im Jahreslauf europäischer Völker (Kassel, 1955).