népszokás

1. minden → szokás, amely a parasztság életének történelmileg kialakult rendjében a társadalom más osztályaitól és rétegeitől eltérő módon szabályozza a munkát, a társadalmi érintkezést, a környezetről való gondoskodást, a hétköznapok és az ünnepek egész rendszerét, tartalmát. A fogalom egyidős a néprajzi kutatás hazai indulásával: tudatosan először Réső Ensel Sándor használta 1867-ben megjelent munkájában. Korábban leíró jellegű, a szokás szerepére közvetlenül utaló fogalmak helyettesítették, mint a nép játékai, a farsangolás, → betlehemezés stb. A polgári nemzettéválás korszakában a társadalmi osztályokra való egyenes utalás helyett az ország különböző vidékein, igen eltérő helyzetű társadalmi rétegek, változatos tartalmú és típusú szokásait nemzeti szokásként határozták meg. A népszokás fogalmát ma is többféle értelemben használják, bár ez az ingadozás a népszokások típusainak sokféleségéből következik, nem pedig a nép és a parasztság azonosítása körüli vitából. – 2. Tágabb értelemben népszokásnak nevezzük a népi közösségek életrendjében mutatkozó egyöntetűségeket, amelyek az élet meghatározott alkalmain a közösség tagjainak viselkedését, gondolkodását szabályozzák, s amelyek ismétlődésük következtében megszilárdult hagyományként öröklődnek át az utódokra (→ belenevelődés). Ide tartoznak tehát a → munkaszokások és a munka elvégzésének szokásos módjai, az emberi érintkezés formái és ezek ünnepi alkalmai (pl. a köszönés, a házba belépés és a vendégség), az emberi életet kísérő és az emberi élet fordulópontjainak szokásai (→ átmeneti rítusok), valamint a naptári évnek az idő előrehaladtával közönségesen követett, a munka, az öltözködés stb. rendjét ritmikusan változtató szokásai és a naptári év fordulópontjaihoz, a természeti változásokhoz fűződő szokások (pl. a téli öltözet elhagyása, téli, tavaszi játékok és a → naptári ünnepekhez fűződő szokások). A köznapi nyelvhasználatban azonban a népszokás ennél kevesebb. Jelenti az emberi élet fordulópontjaihoz, a naptári év ünnepeihez és a vallási, társadalmi, jogi intézmények működéséhez kapcsolódó szokásokat, amelyeket összefoglalóan → ünnepi szokásoknak nevezünk. A népszokás-fogalom ilyen értelmű használata azért indokolt és tanulságos, mert minden szokásnak minősülő jelenség, amely kívül esik a szűkebb értelmű népszokás-fogalom jelentéskörén, az emberek gondolkodásában a hétköznapit jelenti, azt, amit egyébként is tenni kell. Joggal állítják ezzel szembe a nem hétköznapit, az ünnepit, amelyet a szó szoros értelmében megünnepelnek, „felfokozott” hatású → rítusokkal, → kultusszal, sőt: szokásaik köznapi rétege, öltözködésük és viselkedésük is ehhez az ünnepi hangulathoz emelkedik fel. Az így felfogott népszokások szervező fóruma az alkalom, amely lehet egy munka befejezése (→ szüret) vagy annak szervezeti rendje (→ fonó), a közösségi, családi élet kiemelkedő eseménye (→ keresztelő, → lakodalom, → bíró választása) és a naptári ünnepeknek a vallási intézmények, társadalmi csoportok és szervezetek által szabályozott rendje (betlehemezés, → aprószentek-hordás, → regölés stb.). – A népszokások tágabb és szűkebb értelmű, köznapi és tudományos felfogása mögött az a köznapi tapasztalatból elvont felismerés húzódik meg, hogy az ún. ünnepi szokások már nem hétköznapiak, hanem ezek különös elvonatkoztatásai, maradványai és újraszerveződései. Történelmi fejlődésük olykor kibogozhatatlan egykori rítusok, → mágikus eljárások és → társadalmi szokások halvány visszfénye. Értelmük, a fejlődés bármely fokán ismerjük is meg őket, az a szerep, amelyet a társadalomban, a közösségben betöltenek. Szerkezetük, formai jegyeik tartós és viszonylagos állandósága mellett döntően az általuk hordozott tartalmak sajátosságai teszik őket népszokásokká. Ilyen értelemben beszélhetünk a népszokások erkölcsi, jogi, vallási töltéséről, amelyek közvetlenül alakítják egy társadalmi együttes vagy osztály arculatát, vagy közvetve, mint a népszokások szűkebb értelemben felfogott rétege, számos áttételen át formálja és tükrözi az emberek életét és gondolkodását. A népszokások mint szokások az erkölcs legfontosabb tartományait rendezik, azonban viszonyuk bonyolult. A népszokás szokásként a legfontosabb erkölcsi kategóriák foglalata, azonban éppen megállapodottsága és rögzítettsége miatt az erkölcs konzervatív része. Ugyanez vonatkozik a vallási, jogi stb. töltésű szokásokra is. A nagy, átformáló erejű társadalmi változások idején ezért került a szokás (a népszokás is) a támadások kereszttüzébe. Ugyanakkor haladó társadalmi mozgalmak követendő mintaként kiemelhetik a szokásokban is rögzített fontos erkölcsi kategóriákat, mint például a népszokásokból a munka megbecsülésének tükröződését, mint a paraszti erkölcs központi kategóriáját. – Irod. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866); Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Szendrey Zsigmond–Szendrey Ákos: Szokások (A magyarság néprajza, IV., 1941–43); Weiss, Richard: Volkskunde der Schweiz (Erlenbach–Zürich, 1946); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I–II., Bp., 1965); Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz (Bp., 19664).