naptári ünnepek

a naptári év → ünnepnek számító napjai, ill. ciklusai, → ünnepi szokások fűződnek hozzájuk. Lehetnek egyházi, nemzeti, nemzetközi, közigazgatási, társadalmi ünnepek, továbbá csak kisebb közösségek által megünnepelt, de szintén évente visszatérő ünnepek, jeles napok (pl. a → fogadott ünnepek). A naptári ünnepek egy része mindig a naptári év egy és ugyanazon napjára esik, a luniszoláris ünnepek esetében azonban időpontjuk változó, → húsvét időpontja pl. mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap, s így időpontja márc. 22. és ápr. 25. közt bármely vasárnapra eshet: ehhez igazodik a → farsang, → böjt és a → pünkösd ideje is. – A magyar parasztság naptári ünnepei a jeles napok, különböző történeti korokban kialakult ünnepsorozatból állnak. – A keresztény egyházi ünnepek maguk is részben régebbi, az időjárás, a vegetáció változásához kapcsolódó, ill. a mezőgazdaság fontos munkafázisaihoz igazodó ünnepekből nőttek ki, s részben már a keresztény vallás kialakulása előtt más vallási rendszerekben (zsidóknál, a római birodalomban stb.) is voltak naptári ünnepek. Gyakran a történeti folyamatosság is teljesen világos, a keresztény egyházak tudatosan alakítottak át régebbi népszerű ünnepeket keresztény ünnepekké, mint pl. a → napfordulókhoz fűződő ünnepek esetében (→ karácsony, → Szent Iván-nap). Más egyházi ünnepek idejét későbbi korokban határozták meg, ezek egy része is emlékünnep. – Az egyházi jellegű naptári ünnepekhez azután az európai (s a magyar) parasztság ismét újabb szokásokat fűzött, melyek néha csak lazán kapcsolódnak az egyházi ünnephez, pl. a magyar → Luca napja szokások jó részének semmi köze a r. k. Lucia-kultuszhoz; a nagyhét egyes napjaihoz fűződő tavaszi mezőgazdasági szokások, → előírások és tilalmak (→ tilalom) kapcsolódása az egyházi ünnepekhez szintén másodlagos. – A magyar nép kereszténység előtti naptári ünnepeiről keveset tudunk. Feltehetőleg, akárcsak a rokon népek, holdhónapokkal mérték az időt. A kereszténység felvétele után a római egyház által használt naptárt vették át, de néhány naptári ünnep magyar neve régi bizánci hatásra mutat. – A 16. sz.-ban a magyarok áttértek a gregoriánus naptárra, a Gergely-féle naptári reformot hazánkban az 1588. évi országgyűlés tette kötelezővé. – A 19–20. sz. fordulóján a naptári ünnepekhez fűződő szokásanyagban tájanként is, felekezetenként is jelentős eltéréseket találunk, a r. k. falvakban általában több a vallásos naptári ünnep, mint a prot. vidékeken, de a prot.-ok is a régi r. k. ünnepekhez fűzték hiedelmeik és szokásaik jó részét: pl. Luca és → Szent György napjához országosan, vallási különbség nélkül a → boszorkányok és más rontó lények tevékenységébe vetett hit fűződik. A pásztorünnepek vagy a → jóslások stb. szintén országosan azonos naptári ünnepekhez kötődnek. A fontos naptári ünnepeknek külön étrendje is van, munkatilalmak, → mágikus eljárások, köszöntő és színjátékos szokások alkalmat nyújtják. (→ még: népszokások költészete) – A naptárreform következtében a szokások kettőződése állhatott elő: pl. évkezdő szokásokat egyaránt találunk karácsonykor, mely az évkezdés régi napja volt és → újévkor, ezenkívül Luca napján, → vízkeresztkor, → regelő hétfőn. – A naptári ünnepekhez sok, az időjárásra, mezőgazdasági munkákra vonatkozó előírás, tilalom, jóslás, mondóka is fűződik; ezekben részint a népi tapasztalat tükröződik, másrészt a kalendáriumok, csíziók útján is kerülhettek a köztudatba. Néha az egyes naptári ünnepekhez fűződő → hiedelem félreértett névmagyarázatból is származhat (mint a febr. 22-re eső → üszögös Szent Péter esetében). Az egyházi jellegű naptári ünnepeken kívül évente ismétlődnek a nemzeti, nemzetközi, társadalmi naptári ünnepek is, s ezeknek szintén kialakulhatnak népi formái. Hazánkban pl. → május elseje vagy anyák napja ünneplésének évente új lokális szokásformái alakulnak ki. (→ még: szentek ünnepei) – Irod. Hahn István: Az időszámítás története (Bp., 1960); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból (I–II., Bp., 1977).