újév, újesztendő, kiskarácsony
jan. első napja, → karácsony nyolcada. Rómában Janus tiszteletére kicsapongással ünnepelték e napot, és az emberek újévre minden jót kívántak egymásnak, s a jókívánságokat ajándékokkal viszonozták. A római újév a Julius Caesar-féle naptárreform után került jan. 1-re. Az egyház a pogány ünnep ellensúlyozására e napra rendelte el a circumcisio, azaz → Jézus körülmetélésének ünnepét. A középkori Európában többféle évkezdet volt szokásban. Hazánkban az esztendőt az egész középkoron át karácsony napjától dec. 25-től számították. A jan. elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár tette általánossá. Az új naptár bevezetése azonban nem mindenütt történt meg egyidőben. Gömör megyében a veszverési lelkészt 1620-ban azért vetkőztették ki hivatalából, mert karácsonyt a régi naptár szerint ünnepelte. 13. sz.-i okleveleink viszont – az itáliai eredetű szokásról – a jan. elsejei jókívánságokról és ajándékozásokról is megemlékeznek. Galeotti írja, hogy „Januárius elsején, Krisztus körülmetéltetése napján, szokás a magyaroknál strenát, azaz ajándékot adni a beállott év jókívánásáért. A királytól úgy kérik ezt, hogy ki-ki mestersége szerszámait nyújtja felé...”. A századforduló táján még éltek ehhez hasonló szokások. – A kendilónai Teleki-udvarban, amikor a cselédség-boldog újévet kívánt, a kovácsok vitték az üllőt és a kalapácsot, a kocsisok kezében pattogott az ostor, mindenki a maga mesterségét színlelte. Erdélyben a falusi bérlők udvarában szolgáló béresek ostor pattogtatásával, kolompok zörgetésével, állatterelő indulatszók kiáltozásával csaptak lármát újév reggelén. A zajt mindaddig folytatták, amíg pénzt nem kaptak (→ zajkeltés). A Somló vidéki pásztorok a kolompolás után tojást, kolbászt, máshol italt, pénzt kaptak. A szokást többfelé → szilveszter napján, karácsony estéjén, → Luca napja estéjén is gyakorolták a pásztorok. Olykor → vénlánycsúfolás is kapcsolódott hozzá. – Újév napjához az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból is számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Mint karácsony napjának reggelén, első látogatóként a fiúgyermeket várták. Az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló (→ bőségvarázslás) hiedelmek. Több szerelmi jósló, időjósló (→ időjóslás, → szerelmi jóslás) eljárás is szokásos volt e napon. Az újévi szerencsekívánás szokását napjainkig a gyermekek újévi köszöntői őrzik. Bukovinában 10–12 éves gyermekek jártak köszönteni (→ köszöntő), s amikor azt mondták, hogy „adjon Isten ez évben termést”, a zsebükből 20–30 szem búzát markoltak, s azt a földre szórták (→ hejgetés). A kapolyi (Somogy m.) gyermekek újév reggelén így köszöntek be a házakhoz: „Adjon Isten három bé-t, három f-et, három pé-t, bort búzát, békességet, faint főző feleséget, pipát, puskát, patronázst, meg egy butykos pálinkát”. Ezután énekelték:
| Újesztendő, vígságszerző most kezd újjulni, |
| Újjuláskor víg örömmel akkor hirdeti, |
| Hirdeti már a Messiás, eljöttünk lenni. |
| Legyetek hát az Istennek igaz hívei. |
| Alsó kéki, fölső szépi dicsérd uradat, |
| Uram áldja menny, föld, tenger te megtartódat. |
| Megtartódnak teljes szívből mondj hozsannákat. |
| Hozsanna néked Úristen, adj jó napokat! |
(→ még: kántálás) – Irod. Sebestyén Gyula: A regösök (Bp., 1902); Szendrey Zsigmond: A „kongózás” (Ethn., 1930); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964).