Salamon és Markalf

nyers humorú, szabadszájú, de szellemes régi → trufagyűjtemény, számos belefoglalt történet ma is él népünk ajkán, egyes ügyes fogalmazású mondatai szólásként is ismertek („szép vagy, mint a régi Markalf”, „bolondoskodik, mint Markalf”). A bibliai bölcs Salamon királyt állítja szembe az otromba, faragatlan és bőbeszédű Markalffal, aki azonban természetes paraszti eszével történetről történetre sarokba szorítja és megtréfálja őt. – Ez a sajátos szereplő-pár valószínűleg a régi keleti hagyományban formálódott ki. Markalfot már a 10. sz. óta Európa latin irodalmában is emlegetik, a lovagi költészet Salamon testvéreként lépteti fel verses és prózai alkotásaiban. A róla szóló trufagyűjtemény a 14. sz. óta latin kéziratokban él, egyes részletei latinul már a mi Mátyás királyunk korában írt Béldi-kódexben is feltűnnek. Így érthető, hogy Markalf már ismert és emlegetett hazánkban, amikor 1577-ben Heltai nyomdájából „Salamon királynak, a Dávid király fiának Markalffal való példabeszédeknek rövid könyve” kikerült. A mű rendkívül népszerű volt, a 19. sz. végéig számos kiadásban, → ponyvanyomtatványként olvasták. Markalf személye körül külön magyar hagyomány is kibontakozott: a magyar Salamon király udvari bolondjának vélték, s úgy tartották, hogy Magyaróváron lakott; máskor Mátyás király bolondjának vagy általában udvari bolondnak ítélték. A trufagyűjtemény számos eleme népünk ajkára került, máig is szolgálja népünk tréfálkozó jókedvét. Egyes trufák nemzetközi anekdotagyűjteményekben is sűrűn kaptak helyet (Salamon hisz az asszonyok titoktartásában; erre Markalf titokként megsúgja egy asszonynak, hogy a király határozata szerint ezután két feleséget vehet magának minden férfi; a titkos hír persze kiszivárog, s a jeruzsálemi asszonyok tiltakozva vonulnak Salamon elé stb.). Különösen ismert a gyűjtemény záróelbeszélése: Salamon megunja Markalf latorkodását, akasztófára ítéli; Markalf csak annyi kegyelmet kér, hogy a megfelelő fát maga választhassa ki; mivel pedig kedvére való fát nem talál, a király végül is megkegyelmez neki. Ez az anekdota is szólássá vált: „nem talált… mint Markalf fát, melyre felakasszák.” – Irod. György Lajos: A magyar anekdota története (Bp., 1934); Horváth János: A reformáció jegyében (Bp., 1953).