sírjelek

a halott sírjának helyét jelző objektumok, amelyek általában a halott vallását, gyakran nemét, korcsoportját is jelölik. A → fejfa mellett – amelyet a ref.-ok és unit.-ok (részben ev.-ok is) használtak, előfordultak minden felekezetnél sírkövek, továbbá a r. k.-oknál és ev.-oknál fából, ritkán fémből készült sírkeresztek is. Utóbbiak állításának kezdete, ill. a r. k.-oknál általánossá válása bizonyos feltevések szerint a reformáció-ellenreformáció idejére tehető, amikor kialakultak az addig fejfa-szerű sírjelek prot. felekezetekhez kötődése és a r. k. halottak, ill. temetők megkülönböztetésének igénye a kereszt jelével. A sírjelek különböző típusainak múltja, kora azonban még nem kellően tisztázott. – Régen paraszti szinten kizárólagos lehetett a fa sírjelek használata. A fából készült kereszt általában két egymásra merőlegesen egymáshoz erősített tölgy vagy akác, gyakran téglalap, ritkábban természetes állapotában meghagyott, kör metszetű rúd. A rudak vége sokszor lekerekített. A régebbiek közül sok a felirat nélküli, gyakran bevésett monogrammal, évszámmal; az újabbakra → sírfelirat is kerülhetett, sokszor rászögezett bádogtáblán. ÉK-mo.-i gör. kat. temetőkben kettős kereszt (függőleges rúdra erősített két vízszintes rúd; a felső általában rövidebb) is előfordul. A fakeresztek kevésbé díszítettek mint a fejfák, és ornamentikájuknak általában nincs nem, ill. korjelző szerepe, de némely vidéken előfordul arra a tájegységre jellemző díszítő faragás: a rudak végeinek vésett, fűrészelt, olykor karcolt megmunkálása. Főleg É-i területeken a táblás fejfákhoz hasonló, egy lapból kifűrészelt, dúsan kicsipkézett-áttört keresztformák is ismertek. Csík megyében és Udvarhely megye r. k. temetőiben faragott-vésett díszítésű, félkörívű, esőtől védő tetővel borított, 2 m magasságot is elérő kereszteket használtak. A kereszt időjárástól óvása bádog vagy fa fedéllel (általában fordított V forma) másutt is gyakori volt. Némely vidéken, pl. az Alföld több pontján – kő és fa hiányában – szokás volt a falubeli kovács által készíttetett, kovácsoltvas kapuk megmunkálásához hasonló díszítésű vaskereszteket is állítani. – A kő sírjelekre (sírkő és sírkereszt) vonatkozó legkorábbi emlékek (18. sz.) a falusi és mezővárosi temetők nemesi, ill. polgári sírjait jelölik. A sírkő, ill. síremlékállítás főúri-polgári szokása indíthatta el a paaszti sírkőfaragás gyakorlatának kialakulását. Kis-Küküllő megyében pl. részint az erdők nagymértékű pusztulása következtében, részint polgári-földesúri hatásra tértek át a fejfák állításáról a házilag faragott sírkövekre. A paraszti sírkövek száma e vidéken a 19. sz.-ban rohamosan növekedett, majd a 20. sz.-ban vált általánossá. – A mezővárosok paraszt-lakosságának gyakorlatában már előbb megjelentek, sőt, némely helyen már a múlt században általánossá váltak a kőfaragóval készíttetett sírkövek, amelyek múlt századi példányai barokk, rokokó, majd klasszicista díszítménykincsre utalnak. Pl. a kolozsvári Hóstát temetőjében uralkodó volt a négyzet vagy téglalap metszetű hasáb formájú, felül boltozatos vagy sátortetőszerű lezárású, klasszicista jellegű sírkő. A kőfaragásban paraszti hagyományokkal rendelkező vidékeken (építő-kő, malomkő; É-Dunántúl, különösen Balaton-felvidék, továbbá Zemplén, Borsod megyék, D-Erdély) találhatók leginkább a régiesebb, nem sírkőfaragóval készíttetett, egyszerűbb megmunkálású sírkövek, olykor egy-egy temető sírjeleinek döntő többségét adva a gyér számban fellelhető vagy teljesen hiányzó fasírjelek mellett. Általában vörös mészkőből („piszkei vörösmárvány”), fehér mészkőből vagy homokkőből készültek. Alig megmunkáltak: durva felületű, vastag szárú keresztek, elejükön esetleg vésett monogrammal, évszámmal; a prot. kősírjelek gyakran természetes állapotukban meghagyott lapok, felül félkörívben nagyjából lekerekítve, csak elülső oldalukon, lefaragva-lecsiszolva, egyszerű, rövid felirattal, olykor bekarcolt díszítéssel (rozetta, ág, virág). Ezekre az egyszerű kősírjelekre gyakran jellemző a famegmunkálás eszközeinek és ornamentikájának alkalmazása. A falusi kőfaragók által paraszti megrendelésre készült sírkövek régebbi formái ezekhez hasonlóak, bár valamivel megmunkáltabbak. – A kőfaragók újabb, e századi sírkövei többnyire szabályos, felül félkörívvel vagy háromszög alakú tetővel lezárt téglatestek, domborított ornamentikával (szomorúfűz, legyezőszerűen elrendezett levelek), szabályos hosszú, bekeretezett felirattal készültek. Gyakori a „dupla”, házastársak részére készített sírkőforma, amelyet az első halott eltemetése után állítottak, üresen hagyva a második halott halálozási évének helyét. – Az ország majd minden pontján előfordultak ún. „szívalakú” sírkövek, a 18. sz. durva megmunkálású formáitól a múlt századi köveken át a mai dúsan díszített formákig. Ezek kereszttel kombinált r. k. változatai is ismertek. – A kövek festésére is vannak adataink; pl. Kis-Küküllő megyében fekete, fehér, zöld, vörös, kék színek fordultak elő. – Századunkban paraszti szinten is terjed, a legutóbbi időben egyre általánosabbá válik a városi sírkőfaragók műkő és márvány sírköveinek használata, a legnagyobb formai változatosságban, a díszítménykincs giccses túlburjánzásával; az eredeti jelfunkciót egyre inkább presztízs-szimbólummá változtatva. – Irod. K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944); Burgyán Miklós: Magyarországi szívalakú sírjelek (Ethn., 1972); Imreh Pál–Hoppál Mihály: Fejfák és temetők Erdélyben (Folklór Archívum, 1977).

Fejfák (Magyarvalkó, v. Kolozs m., 1960, 1948)

Fejfák (Szatmárcseke, Szabolcs-Szatmár m., református temető, 20. sz. közepe)

Férj és feleség fejfája (Nemesradnót, v. Gömör m., 1957, 1971)

Fejfák (Szentmártonkáta, Pest m., 1952)

„Lábtól való fák” (Furta, Hajdú-Bihar m., 20. sz. első fele)

Fejfák (Nagycsány, Baranya m., 20. sz. közepe)

Sírkövek típusai: 1–3. Legegyszerűbb, alig megmunkált, nem kőfaragó által készített formák (18–19. sz.), 4. „Szívalakú” sírkő (19. sz.), 5–6. Kőfaragók falusi megrendelésre készült sírkövei (19. sz.)

7–12. Kőfaragók paraszti megrendelésre készült sírkövei (19. sz. második felétől megjelenő formák)

Sírkereszt (Pápakovácsi, Veszprém m., 20. sz. első fele)

Sírkereszt (Karancsberény, Nógrád m., 20. sz. eleje)

Sírkereszt (Karancsság, Nógrád m., 20. sz. eleje)

„Szívalakú” sírkövek a Balatonudvari (Veszprém m.) református temetőben (19. sz. első fele)

Síremlék (Magyarvalkó, v. Kolozs m., 1906)

Sírkereszt (Csíkdelne, v. Csík m., 19. sz. második fele)

Római katolikus temető sírkövei (Karancsság, Nógrád m., 20. sz. első fele)

Római katolikus temető sírjelei (Szentegyházasoláhfalu, v. Udvarhely m., 1970)