| Somló Bódog (Pozsony, 1873–Kolozsvár, 1920) | TARTALOM | somogyi cifraszűr |
Somogy, Somogyság, Somogyország
a Balaton és a Dráva között elterülő változatos arculatú dombvidék. Jellegzetes kisebb tájakra oszlik. A Kapos vonalától D-re fekszik → Belső-Somogy. A Dráva felé síkságba lejtő, széles homokos völgyeinek a vizét a Rinya folyócska gyűjti össze. A → Külső-Somogynak nevezett É-i rész a Kis- és Nagy-Koppány vízrendszerében fekszik, domborzatilag jóval tagoltabb. A két jellegzetes tájat az egykor mocsaras Kapos völgy, a → Víz mente választja el. Nevezetes kistáj Fonyódtól Ny-ra a Balaton hajdani öble, később mocsárvilág a Nagyberek, és a Kaposvártól D-re eső erdős → Zselicség. A honfoglaló magyarság sűrűn benépesítette a vidéket. Somogy legrégibb tájneveink egyike, első említése 1055-ből származik. A Somogyország elnevezés valószínűleg a „kisebbik királyság” intézményének, a dukátusnak az emléke. Somogy területén a honfoglaláskor talált kisebb csoportokban élő szlávság már az Árpád-kor elején eltűnhetett, mert a középkorban a nagytájjal megegyező határú Somogy-vármegyét viszonylag sűrű magyarság lakta. A török hódoltság idején a Nagykanizsa–Szigetvár végvár-rendszer ellenőrzése alá tartozó déli vidék sokat szenvedett a háborúskodástól. Mintegy 300 falu néptelenedett el Somogyban. Az újratelepülés részben a pusztítást átvészelt községekből, részben az É-i magyar vidékekről történt. Viszonylag nagy számmal maradtak meg kuriális nemesi falvak is. A Nagyberek környéki pár szlovén, a Dráva menti néhány horvát és a zselici, valamint a Tolnával határos sáv német falvain kívül nagyobb nemzetiségi telepítés nem történt. Így Somogy az újkorban a Dunántúl legegységesebben magyarlakta megyéjének számított. A múlt század derekáig erdős, extenzív állattartó táj, főközlekedési utaktól távol eső, elzárt vidék volt. A jobbágyfelszabadítás után fejlett középparaszti réteg (az ún. „pógárok”) alakult ki, de a nagybirtok nyomasztó túlsúlya nem változott meg. 1920 előtt a 100 holdon felüli birtokok a föld 66%-át foglalták el Somogyban. Táji központja, Kaposvár, alig százötven éve emelkedett ki a községek sorából. – Irod. Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp., 1954); Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1967); Együd Árpád: Somogyi népköltészet (Kaposvár, 1975).
