szabadvacok, kopaszállás

az állatok enyhely és építmény nélküli, puszta tartózkodó és hálóhelye a legelőn. A → gulya, a → juhnyáj a nyári gyeplegelőn, még inkább ősszel a felszabaduló szántóföldeket járva, gyakran éjjelezett a szabadban, szabadvackon. A ménesek, a lovak mozgékonysága miatt csak elvétve töltötték az éjjelt a karámon kívül. Az ősztől az erdőket járó makkoló sertésnyájak (→ makkoltatás), különösen az Alfölddel szomszédos erdélyi hegyekben rendszeresen szabadvackon voltak éjszaka. A nyáj körül hatalmas tüzeket raktak, a pásztorok és nagytestű kutyáik a tűz mellett aludtak. A → külterjes állattenyésztés idejében az építményeken és természetes védelmen kívüli elhelyezés gyakoribb a belterjes tartásmódnál, a szabadvackon való elhelyezés elsősorban a tavasztól őszig a legelőn tartózkodó gulyáknál maradt fenn. Néhol, pl. a Kiskunságban a szabadvacok helyett a kopaszállás elnevezést használják. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Szabadfalvi József: Nomád teleltetési rendszer az Alföldön (Műveltség és Hagyomány, 1966); Szabadfalvi József: Migráció és makkoltatás az Alföld keleti peremvidékén (Műveltség és Hagyomány, 1968); Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon (Műveltség és Hagyomány, 1970).