Szabó István (Debrecen, 1898–Bp., 1969)

történész, egy.-i tanár, a 20. sz.-i magyar történetírás kimagasló egyénisége, a magyar parasztság történetének legkiválóbb tudósa. Iskoláit szülővárosában végezte. Az egy. elvégzése után ugyanott lett segédlevéltáros, majd az Országos Levéltár munkatársaként dolgozott két évtizedig. 1943–58 között debreceni egy.-i tanár. Tanítványainak témaválasztását és munkáját széles látókörű koncepcióval irányította és segítette. Történetírói iskolát teremtett. Nyugdíjazásától haláláig Bp.-en élt és dolgozott, ez az évtized tudományos munkásságának újabb kivirágzását jelentette. A magyar néprajztudomány közvetlenül és közvetve sokat köszönhet neki. Alapvető tanulmányokkal járul hozzá a néprajzi jelenségek történeti gyökereinek föltárásához. Az élő paraszti világ megfigyelését, a néprajzi források bevonását fontosnak tartotta a történettudomány számára. A történeti szemléletű magyar néprajzi kutatásnak nélkülözhetetlen forrásai azok a tanulmányai, amelyekben a parasztság újkori társadalmi szerkezetét, a tanyarendszer eredetét, a mezővárosi fejlődést, a pusztai pásztorkodás gazdasági és társadalmi gyökereit, a középkori településrendszer fölbomlását, a Kárpát-medencei népességi viszonyok átalakulását s más, az Alföld vagy az egész magyar parasztság egyéb történeti kérdéseit világítja meg. – F. m. Ugocsa megye (Bp., 1937); A magyar parasztság története (Bp., 1940); A magyarság életrajza (Bp., 1941); Tanulmányok a magyar parasztság történetéből (Bp., 1948); A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában; 1848–1914 (Szerk. és a bevezető tanulmányt írta, I–II., Bp., 1965); A falurendszer kialakulása Magyarországon (X–XV. század) (Bp., 1966); A középkori magyar falu (Bp., 1969); A magyar mezőgazdaság története a XIV. századtól az 1530-as évekig (Bp., 1975); Jobbágyok – parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből (Bp., 1976). – Irod. Balogh István: Sz. I. (1898–1969) (Ethn., 1969).

Szabó István