szabó

kisiparos férfi, aki szőtt kelméből ruhát szab és varr. – A legkezdetlegesebb, egyenes darabokból összeállított ruhák után Ny-Európában már a bronzkor óta viseltek egyszerűbb, de részben görbe szabásvonalakkal szabott ruhadarabokat (míg Ázsiában továbbra is egyenes szabásokat alkalmaztak). Eleinte az asszonyok varrták a ruhát. A 12–13. sz.-ban Európában az lett a divat, hogy a ruha láttassa a test formáit, rásimuljon a derékra. Derékig szűkíteni, lefelé pedig bővíteni kellett ehhez a ruhát, tehát bonyolultabb alakú darabokból összeállítani. Ettől kezdve a szabás független a szövőszék adta kelmeszélességtől és lehetővé vált az eddiginél több féle divatforma kialakulása. A ruhakészítés szakképzett férfiak, a szabók kezébe került, akik a 12. sz.-ban már céheket alakítottak. A 14. sz.-ra egész Európában, így Mo.-on is működtek céheik. Általában más mester készítette a férfi, és más a női ruhát. A magyar népviseletekben csak a férfi ruhát készítette szabó, a nőit általában falusi specialista varróasszonyok, akik elmaradottabb vidékeken a 20. sz.-ban a férfiaknak is dolgoztak. Mo.-on a 19. sz. végéig a mesterség külön ágához tartozott a → szűrszabó, akit vastagszabónak is neveztek. A vékonyszabó vékonyabb szövetekből varrt hagyományos, népi-nemzeti igényeknek megfelelő szabású darabokat (→ magyar szabó) vagy nyugatias, városi, polgári szabásúakat (pl. pantallót), ez volt a német szabó. A német szabó néha nőknek is dolgozott. A német szabók a 18. sz. folyamán alakítottak külön céheket. A 19. sz. vége óta nagyjából a paraszt szabó és úri szabó (valamint női szabó) felel meg a korábbi magyar szabó és német szabó szakágnak. Ha a szabó rendelésre, mértékvétel után, mondvacsinált ruhát varr (hozott anyagból), akkor váltó (műves) szabó a neve. Ha szabvány méretekre tömegárut készít, akkor vásári vagy vásárműves szabó, a 20. sz.-ban konfekciós szabó. A korábbi kézi varrás után a 19. sz. legvége óta a paraszt és konfekciós szabó a legtöbb varrást géppel készíti, így olcsóbb tömegárut tud előállítani. Az úri szabó viszont a 20. sz. közepéig is majdnem minden varrást kézzel végzett a finomabb, drágább ruhadarabokon. – Irod. Frecskay János: Szabómesterség (Mesterségek szótára, I–III., Bp., 1882–84); Domonkos Ottó: Adatok a kapuvári férfi ruha szabásához (Ethn., 1957); Thiel, E.: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Horváth Terézia: Kapuvár népviselete (Népr. Közl., 1972).

Sátor alatt árúsító szabómester a szabadszállási vásáron (Bács-Kiskun m., 1980)