szák, mereggyü

az → emelőhalászathoz tartozó járulékos halászati eszköz, melyet valamilyen hálóban, horogfélén, vejszében megfogódott, ill. bárkában tárolt halak kiemelésére a halász mindig a kezeügyében tart. Általánosan ismert formája egy kör- vagy ellipszis alakú (40–80 cm átmérőjű) vesszőkáváról lelógó hálózsák, a káva síkjában elhelyezkedő nyéllel. A káva rendszerint az Y alakú faágból készül: szára a nyél, összekötözött két ága a fej. A szák, ill. mereggyü (merettyü) elnevezés újabban ugyanazt a szerszámváltozatot jelöli, de a Körösök mentén, a Felső-Tisza vidékén és Erdélyben az országosan elterjedt, köznyelvi szák terminológia mellett sokkal inkább általános a mereggyü. Néhány, e vidékről közölt adat szerint a mereggyü eredetileg formailag is különbözött a száktól: a hálót vesszőfonat helyettesítette, ill. félkör alakú volt a kávája. Ezek az archaikusabb eszközváltozatok esetleg azt bizonyítják, hogy a szláv eredetű szák terminológia egy, a mereggyüvel azonos funkciójú, egész Európában általánosan ismert, de praktikusabb eszközökkel együtt, az intenzívebb hálós halászat eredményeként került a magyar halászatba. A K-mo.-i területeken a néprajzi gyűjtések még dokumentálni tudták a szák – mereggyü eszköz-, ill. terminológia váltást, két azonos funkciójú eszköz egymásmellettiségét. Jankó János következtetése – szerinte a mereggyü eredetileg önálló halfogó eszköz lehetett – kevéssé valószínű, hiszen a szák-típusú eszközt csak alkalmilag használták halfogásra (jégen vágott lékhez gyülekező, ill. ikrát faló ragadozó halak kiemelésére). Ennél mindig jelentősebb volt a szák járulékos eszköz funkciója, elsősorban a → vejszében megfogódott hal kiemelése. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934).

Szák vagy merettyű. F: feje, A: ágasa, Sz: szára. Általános forma (19. sz. vége)