Szamos mente | TARTALOM | szankció |
szállító és közlekedési eszköz, amelyet havas jeges vagy sáros utakon általában állati erővel vontatnak. Mérete változó, szerkezete azonban mindig azonos. Szerkezete: elöl felfelé görbülő két talpa; a talpakba rendszerint 22 lábat vagy sulykot véséssel beállítanak, a lábakat a talpakra keresztben 11 → eplény fogja össze, a szán orrán pedig keresztülhatol az → orradzófa, más nevén keresztfa vagy hobot (Moldva). Székelyföldön úgy szerkesztik az ökrös szánokat, hogy az első eplénybe bevésnek egy előre álló rövid rudat, az orcokot vagy orcsököt, melyen áthalad az orradzófa; a szán rúdját erre az orcsökre szerelik. A két eplényes, azaz négy lábbal készült szánokat Székelyföldön négyes-szánnak nevezik. Vannak egy eplénnyel, két lábbal készült szánok is. Ezeket nevezik baksának (Székelyföld) vagy bakk-szánnak. A baksákon rendszerint farönköket szállítanak úgy, hogy két bakk-szánt kötnek lánccal egymás után elő- és utó-szánt formálnak, a terhet rókoncák és csatlólánc tartják a szánon, és hogy az együttes könnyebben forduljon, az első baksára fergettyűt (→ fügető) is rászerelnek. Fahordásra használják még az ún. nyoszolyás-szánt és a hozzá hasonló vlacsuhás-szánt vagy irongát (Erdély) is. A szán az emberiség egyik legrégibb szállítóeszköze. Régisége mellett szól, hogy találunk szánokat olyan vidékeken is, ahol hónak nyoma sincs. A terménybetakarító szánok nagyon sok esetben sáron vagy füvön, tarlón vontatódnak (pl. Nagykunság, Nagy-Sárrét, Jugoszlávia, Lengyelo. stb.), de vannak építmények is (pl. gabonások, pásztor-kalibák stb.), amelyeket szántalpakra építenek. Az ilyen nem havon s jégen járó szánokat nyári-szánnak nevezik. (→ még: gyalogszán) Irod. Erdélyi Zoltán: Faközelítés a Bernecebaráti környéki erdőkben (A „románszánkó”) (Ethn., 1958); Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki famesterségek (Kolozsvár, 1942); K. Kovács László: Borsavölgyi juhászat (Bp., 1962); Balogh István: A lófogatok Debrecenben a XVIIIXIX. században (Ethn., 1966).