| szárperec | TARTALOM | szarulámpás |
szarufás tetőszék, torokgerendás tetőszék
olyan tetőszerkezet, amelyen a héjazatot „A” alakban vagy „A” alakban kialakított gerendára, rúdpárokra, szarukra terhelik. Ezek az épület falára vagy az épület falán fekvő hosszanti irányú gerendára támaszkodnak. Nem ritkán minden szarupár egy-egy harántirányú gerendához kapcsolódik. A két alátámasztási rendszernek különféle kombinációi is kialakultak. A szarufákat kakasülővel csapolják össze, hogy szét ne csússzanak. A kakasülőt másként torokgerendának is nevezik. Miután nyelvünkben a szarufát mint tető alkatelemet a szelemenes tetőszékeknél is használják, a műszaki irodalomban, hogy a félreértéseket elkerüljék, a torokgerendás jelzőt használják. A szarufaállásokat oldalirányú dőlés ellen kitámasztás biztosítja, valamint összekötő tetőlécezés. A szarufás tetőszék É-Mo.-on, ÉK-Mo.-on és Erdélyben, valamint a DK-Dunántúlon mély gyökerű, nagy hagyományú, általánosan elterjedt. Pest környékén az ÉK-Alföldön az utóbbi évszázadokban még a hagyományos építőkultúra végleges felbomlása előtt jelentékenyen kiterjedt alkalmazása. Elterjedését siettette, hogy kevésbé volt szükség a szarufás tetőszékek építésénél a robosztus, nagyméretű gerendákra. Könnyebben beszerezhették a hozzá szükséges anyagot, mint a szelemenes tartószerkezethez. Nem volt ritka azonban, hogy kissé túlméretezett, faragott gerendákat használtak a szarufás tetőszék ácsolásánál. A könnyebb szaruzat alkalmazását az is előmozdította, hogy a zsindely fedésénél is, de különösen a taposott → szalmatető esetében a téli hó nyomása kevésbé veszélyeztette a szarufás tetőszéket, mivel lényegesen nagyobb lejtésszöggel építették az ilyen tetők síkját. A hó nem állhatott meg rajta, nem terhelte. – Szarufás tetőszékeket egyaránt építettek lakóházakra, csűrökre, istállókra, sütőházakra. Zárt elterjedés területén a falusi kúriák, nemesi, polgári lakóházak tetőszékeit is a parasztságéval egyező módon készítették. A szarufás tetőszék Európa-szerte ismert. A szomszédos népeknél a Kárpát-medencén belül is a szlovák, ukrán, román építőkultúrában éppen úgy előfordul, mint az erdélyi vagy szepesi szászságnál és a magyarságnál. Késő középkori, újkori hazai elterjedése valószínűleg az ácstechnika népivé válásával belső fejlődés révén bontakozott ki. Mo.-on nem hozható összefüggésbe egyetlen nép beköltözésével sem. Erre utal az is, hogy a magyar nyelv hozzá kapcsolódó szókészletében nincsenek jövevényszavak. (→ még: tetőfedés) – Irod. Cs. Sebestyén Károly: A székelyház eredete (Népr. Ért., 1941); Bátky Zsigmond: Építkezés (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–1943).
