szegfű (lat. Dianthus)

1. dísznövény. A középkorban a lovagi kultúra kedvelt virágaként kezdték termeszteni. Általában virágcserépben nevelték, így lett a virágcserép egyik európai elterjesztője. Mo.-i divatjáról a 16. sz. óta tudunk. A magyar parasztkertek régi kedvelt virága a rózsaszínű vagy cirmos telt virágú kerti szegfű (lat. D. caryophyllus), (hazája a Mediterraneum), és a gyepet alkotó, illatos rózsaszínű vagy fehér német szegfű (lat. D. plunarius), (hazája D-Európa és az Alpok). – Irod. Rapaics Raymund: A magyarság virágai (Bp., 1932). – 2. A népművészetben gyakori motívuma a → növényi ornamentikának. Részarányos felépítésű, ún. keresztmetszetes virág, általában 5 vagy 7, legyező alakban elhelyezkedő sziromlevéllel. – Közel-keleti eredetú. A szegfű ornamentális ábrázolása Mo.-on török közvetítéssel a hódoltság idején terjedt el, elsősorban úrihímzéseken; a népművészetben is főleg a hímzésekre jellemző. – Irod. Palotay Gertrúd: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben (Bp., 1940); R. Tombor Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a XV–XIX. századból (Bp., 1968).

Lepedővég részlete, olasz korsóba állított szegfűcsokorral (Győr-Sopron m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum