székfűszedő lapát

TARTALOM

széki szőttesek

széki hímzések

az erdélyi → mezőségi hímzések egy csoportja, a többi közül erőteljes folthatásukkal válnak ki. Túlnyomóan párna- és derékaljvégen varrták, ritkábban szalmazsák végére, egészen kivételesen kendőre is. → Szálánvarrott öltéses csoportjuk nagyban-egészben egyezik a hasonló mezőségi hímzésekkel, csupán szabadrajzú munkáik sajátosak. Ezt a munkát napjainkban is készítik még, noha vagy három évtizede megmerevedett szinten. Túlnyomóan egyszínű, elsősorban piros pamutfonallal hímeznek, a kéket ritkán alkalmazzák, a két színt együttesen pedig könnyű texturájú pamutvászonra varrják. Korábban sodrott hímzőszállal, a későbbi munkákon sodratlan szövőpamuttal dolgoznak. A viszonylag vékony alapanyag és a vastag hímzőfonal miatt a szabadrajzú munkákat rámára feszítve varrják. A mintakészlet nem gazdag: szálánvarrottból 7, a szabadrajzúakból 11 minta ismeretes (utóbbiak nevei: komlós minta, régi pávás fészekkel, szőlőminta, bokros minta, csengettyűs, tulipános, szekfűs, a régi almás, koszorús minta, fenyőágas és poharas minta). Ezeket a varróasszony karton sablonok nyomán rajzolja a vászonra. Az egyes mintáknak nevet adó elemeket vagy hulláminda vagy csak jelzett vízszintes középtengely két oldalán helyezik el, vagy sorban egymás mellett a középmezőben, háromszor, ötször, a széles párnákon, derékaljvégeken hatszor is, és közeiket kisebb improvizált motívumokkal töltik ki. A java mintát száröltéssel varrják tömött sorokban „egyszer oda–egyszer vissza”, így a láncöltéshez hasonló sort nyernek. Az ilyen száröltéses sorpárokat „töltésnek” nevezik s „kereken mennek” vele sorban, hogy minél tömöttebb, „pirosabb” foltot nyerjenek. A nagy minták közeit keresztszemmel vagy rácsozással töltik ki. A főelemeket füzérrel fogják össze vagy koszorúba foglalják, mégis a legjellemzőbb talán a fészekbe helyezett madár. Egyes varróasszonyok arra törekednek, hogy a „csipke”, a peremdísz összhangban legyen a középhímmel, de van rá eset, hogy a peremdíszt elhagyják a választó zsinórral együtt, ill. beleolvasztják a középmezőbe. A széki hímzések közt igen nagyszámú az elnagyolt, a pontatlan varrás. A szálszámolásos munkákat sokszor a szálak számolása nélkül varrják találomra, amely azután nem egyszer az egész darab ferdüléséhez vezet. De sok a rosszul sikerült szabadrajzú hímzés is. – Irod. Palotay Gertrúd: A szolnok-dobokai Szék magyar hímzései (Kolozsvár, 1944); Fél Edit: Ungarische Volksstrickerei (Bp., 1961); Szentimrei Judit: Széki iratos és varrottas munkák (Népismereti dolgozatok, 1976, Bukarest, 1976).