szénakötél

nagyobb szénaboglyák, kazlak lekötésére használt, szénából sodort hosszú kötél az Alföldön. A szénakötél sodrásához két személy szükséges, akik puszta kézzel vagy kallantyúnak nevezett, kampós eszköz segédletével „eresztik” a kötelet. Az Alföldön, ahol a szénatárolás döntő mértékben mindig szabad téren, boglyákban, kazlakban történt, a szénakötelet és a készítéséhez szükséges eszközöket már a 18. sz.-ban is használták. A nyelvterület más tájain a szénatárolás inkább építményekben, esetleg kisebb boglyákban történt, amelyek biztosítására rudakat, gallyakat használtak. K-Dunántúlon a kallatyú mintájára a 19. sz. utolsó harmadában fejlesztették ki a verecsenynek nevezett szalmasodró szerkezetet. – Irod. Györffy István: Takarás és nyomtatás az Alföldön (Népr. Ért., 1928); Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Takács Lajos: Egy új szalmakötél készítő eszköz (verecseny) (Népr. Ért., 1954).

Szénakötélsodró (Dunántúl)