szénaszárító állvány

A magyar parasztság körében főként a három rúdból gúlaformára összeállított szénaszárító állvány terjedt el. A kb. 3 m hosszú, ágas vagy sima rudakat a gúla csúcsán összekötözik vagy csappal összefogják. A szénaszárító állvány kb. 2 m magas, szomszédos lábait kb. 40 cm-ként keresztrudak kötik össze a talajjal párhuzamosan. A szénaszárító állványra kb. 100–150 kg a renden félig száradt (fonnyadt) takarmányt raknak fel boglyaszerűen. A gúlaformájú szénaszárító állvány ismeretes a Ny-Dunántúlon, a magyar nyelvterület ÉK-i szegélyén és Erdélyben. Elnevezése általában megegyezik a szénaszárító ágaskaróéval (→ ösztörü). A szénatartó állvány újabban a termesztett takarmányok térhódításával, észrevehetően terjed. A gúlaalakú szénatartó állvány századok óta használatos az Alpokban, ismeretes a Kárpátok csapadékos vidékein, valamint É-Európában. – Népünknél a paraszti gyakorlatban nem honosodott meg a „kerítésforma” szénaszárító állvány. Ez úgy készül, hogy ágasfákat kb. 2 m távolságra egymástól a talajba szúrnak egyenes sorban és vízszintes rudakkal összekötik őket. Ismeretlen a szlovéneknél, osztrákoknál, a D-Alpokban, ill. a Bjelorussziában, Svédo.-ban elterjedt, gyakran fedéllel is ellátott, magas, létraszerű állvány. Újabb agronómiai irodalmunk svéd állvány (lobor) néven propagálja. A szomszédos szlovénség körében a 17. sz. óta ismeretes a népi gyakorlatban is. – Irod. Moszýński, K.: Kultura ludowa slowian (I. Kraków, 1929); Melik, A.: Kozolec na Slovenskem (Ljubljana, 1931); Laid, E.: Folk-Liv (Stockholm, 1952); Ikvai Nándor: Szénamunka és takarmánykészítés a Zempléni-hegyvidéken (Ethn., 1962); Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Bp., 1964); Pirkovič, I.: Slovenski Etnograf (Ljubljana, 1963–64).

Szénaszárító állvány (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)

Szénaszárítás állványon (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)