ösztörü

széna- és gabonaszárításra használt lecsonkolt ágaskaró, amelyet a mezőn a földbe szúrnak és ágaira a szárítandó szénát, gabonát felrakják. Ösztörü készítésére legmegfelelőbb a fenyő, de más fafajokat is felhasználnak hozzá. Ismeretes a magyar nyelvterület ÉK-i peremén és Erdélyben. Elnevezései: a Hernád és az Ung között oszró, osztró; Kárpátalján s a Szamosháton eszrő, eszterő, esztörü; Kalotaszegen, Szilágyban ösztörü; a székely nyelvjárásokban üsztürü; szórványosan Erdélyben csereklye, cselke, fentő. Az ösztörü megnevezésére említett szavak mindegyike a tárgy ágas-bogas voltára utal, s többsége más jelentésben is ismeretes. Ez a körülmény megnehezíti a korai szótörténeti adatok értékelését. Az ágaskarókat gyakran használják → szénaszárító állványok készítéséhez, s ilyen esetben azok neve is ösztörü. Erdélyben a gazdasági udvaron álló nagyobb téli boglya közepén lévő rudat is ösztörünek nevezik. Az ösztörüre rakott boglyát sörösüveg alakúra formálják, hogy az esővíz gyorsan lefolyjék róla. Tetejére gyakran összecsavart szalmaköteget (kalács) húznak, amivel a beázásnak elejét veszik. A magyarság az ösztörüt legalább a 17. sz. óta használja szénaszárításra. A termesztett takarmányok meghonosodásával elterjedtsége fokozódott; gabonaszárító alkalmatosságként való használata visszaszorult. Nyomon követhető az Alpokban, a Kárpátok román, ukrán, szlovák, lengyel parasztságánál és É-Európában. – Irod. Nagy Jenő: Adatok a magyarvalkói (Kalotaszeg) szénacsináláshoz (Ethn., 1940); Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Bp., 1964); Dumpe, Linda: Raz-as nova-k-s-anas veidu atti-sti-ba Latvi-ja- (Riga, 1964); Ikvai Nándor: Földművelés a Zempléni hegység középső részén (Debrecen, 1967).

Oszró (Pusztafalu, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1939)