Szent Anna (júl. 26.)

ősi elfogadott egyházi és népi hagyomány szerint Szűz → Mária édesanyja, → Jézus nagyanyja. Hárman együtt Mettertia néven ismeretesek az ikonográfiában. Neve nem fordul elő az Újszövetségben, az apokrif evangéliumok szerint azonban hosszú meddőség után foganta Máriát. Régebben a keddi napot neki szentelték, ennek köszönhető a hozzá és → kedd asszonyához fűződő hiedelmek rokonsága. A napot különösen a meddő, ill. szülő asszonyok tartották számon, megböjtölték, imádságot, búcsújárást fogadtak, hogy foganjanak, ill. könnyen szüljenek, magzataik életben maradjanak. Ez a kultusz az orvostudomány fejlődésével már elsorvadt. Alig van azonban régebbi templomunk, ahol ábrázolásával ne találkoznánk. Ő volt a gazdasszonyok, bányászok, szabók, továbbá járványos betegek, haldoklók egyik pártfogója. Innen a tiszteletére emelt számos barokk kápolna, köztük több máig kedvelt → búcsújáróhely (Hanyipuszta, Lőrinci, Szany, Sükösd, Szent Anna-tó stb.). Asszonyok körében máig ismeretes a Szent Anna dolgos kezéhez intézett ponyvairodalmi imádság. Anna a legújabb időkig egyik legkedveltebb női keresztnevünk volt (a hit szerint különösen gondját viseli annak, akit az ő nevére kereszteltek). – Irod. Kálmány Lajos: Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya (értekezések a nyelv és néptudományok köréből, Bp., 1885); Katona Lajos: A Kedd asszonya (Ethn., 1905); Kleinschmidt, B.: Die heilige Anna (Düsseldorf, 1930); Lajta Edit: A „nagy Szent Család” ikonográfiája (Művészettört. Ért., 1954); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (I–II., Bp., 1977).