Szent Iván-i tűz

a jún. 24-én, → Szent Iván-napon, azaz a nyári napforduló (→ napfordulók) ünnepén gyújtött tűz (→ tűzgyújtás). Bár egy 18. sz.-i egyházi szerző, Inchofer szerint a magyarok a 11. sz. óta gyújtanak Szent Iván-i tüzet, hiteles adataink csak a 16. sz.-tól vannak, amikor már nemcsak a jún. 24-én gyújtott tüzet, hanem általában az ünnepi és örömtüzeket Szent Iván tüzének nevezték. A tűzgyújtás alkalmából hosszú éneksorozatot énekeltek (→ Szent Iván-i ének). A tüzet zsúpkévéből, szalmából, gallyakból stb. gyújtják, illatos növényeket, virágokat füstölnek rajta, melyeket gyógyításra is felhasználnak: ökörfark-kórót, orgonát, bodzát, ürmöt stb. Az a lány, aki nem evett e napig cseresznyét, ott szétosztja leánytársai között a magával hozott gyümölcsöt. Azok az asszonyok, akiknek gyermeke meghalt, a tűz körül álló gyermekeknek cseresznyét osztogattak. Almát is vetettek a tűzbe. A tüzet az ének során a leányok vagy a legények és lányok átugrálták (→ ugrás, rituális), s az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ilyenkor a lányok férjhezmenésére is jósoltak. – A szokás hazánkban s a határokon túl élő magyaroknál még néhány helyen élő. A tűzugráson kívül Európa-szerte szokásos a fáklyagyújtás, tüzes karika eregetése, tűzcsóválás, szórványosan a magyarság is gyakorolta ezeket, így pl. Törökkoppányban is szokásos volt a tűzcsóválás. – Irod. Bellosics Bálint: Magyarországi adatok a nyári napforduló ünnepéhez (Ethn., 1902); Gunda Béla: Szentiváni tűzcsóválás Törökkoppányban (Ethn., 1938); Marót Károly: Szent Iván napja (Ethn. 1939); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968).

Szent-Iván-i tűzugrás (Buják, Nógrád m., 1930-as évek)

Szent Iváni-i tűzugrás (Karancskeszi, Nógrád m., 1930-as évek)