ugrás, rituális

a népszokások egyik → rítuseleme. Lehet extatikus tánc része, de előfordul önmagában vagy tűzgyújtással összekötve is (→ Szent Iván-i tűz, → lakodalmi tűz, → Szent György-napi kilövés). Sokszor az analógiás → mágia alapján vélték hatásosnak: → farsangkor a háziasszony magasra ugrik, hogy magasra nőjjön a kender is. Máskor az ugrással az állatokat igyekeztek gyors növésre, élénkségre ösztönözni. Ó-év estéjén a bíró a pásztorok elé pénzt dobott, melyet féllábon ugrálva kellett felvenniük, hogy az állatok frissek, elevenek legyenek. Az Ipoly menti pásztorok az aprószentek-napi vesszőhordáskor is ugrándoztak. Az → első tejet ivó gyerekeknek hasonló okból kellett ugrálniuk. A tűzugrás célja már eltérő lehet ettől (pl. tisztító hatásúnak tartották). A révületbe eső maszkos alakoskodók (→ alakoskodás) táncos ugrása is a termékenység növekedését célozza. Tirolban pl. az ún. Perchtlspringen alkalmából a kutakat is átugrálták. Feltehetően hasonló célú a bukovinai székely betlehemes játék (→ betlehemezés), a csobánolás álarcos pásztorainak ugrása is. – Irod. Szendrey Zsigmond: A nép élő hitvilága (Ethn.. 1938); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968).