oldaltarisznya

fehér házivászonból varrott, kis méretű zsákocska, amit pántjánál fogva, vállra akasztva hordoznak. Szélessége 20–30 cm, a szájnyílás két végéhez varrott pánt teljes hossza 100–110 cm. A vászon oldaltarisznya egykor az egész nyelvterületen ismeretes volt, mint a férfiak jellegzetes teherhordó eszköze. Elsősorban az elemózsiát vitték benne a mezőre a szántani, kaszálni induló férfiak. A 19. sz.-ban már sok vidéken elhagyták a vászon oldaltarisznyát, különösen az Alföld és a Dunántúl polgárosultabb vidékein. Helyét a szőrtarisznya (→ szeredás), ill. a → bőrtarisznya foglalta el. A vászon oldaltarisznya a 20. sz. elején a peremvidékekre szorult. A göcsejiek még kaszálás közben sem tették le a nyakukból az eleséges oldaltarisznyát. Hetésben pedig a nők is hordtak vászon oldaltarisznyát. Északon és az Alföld északi részein századunk első harmadában iskolás gyerekek is használtak vászon oldaltarisznyát. Bekötött szájú tarisznyában vitték a mezőre a kaszaélesítés szerszámait (tokmányos tarisznya). – A vászon oldaltarisznyának számos táji elnevezése ismeretes. Bakó a neve a Tiszántúlon, és a régi Partium területén; tarisnya, tanyiszra a palócoknál, a székelyeknél; félkéz-tarisznya a Ny-Dunántúlon; baszárka elnevezése ismeretes a D-Dunántúlon. Kápsa a kenyeres tarisznya neve a Nyitra és Bars vidéki magyaroknál; szuszák a kalotaszegieknél; nyakbaöltőnek nevezik Hontban; hurkos, korcos a Felső-Tisza vidékén. A székelyek ridike, lityike, ódalnyüzsgő néven is emlegetik; szütyő, szütyőke néven a Tiszántúlon és Vasban ismeretes. Elnevezései közül többet átvittek a később terjedő, igényesebb szőrtarisznya megjelölésére (pl. bakó, félkéz-tarisznya). A vászon oldaltarisznya a → tarisznya legrégibb változatai közé tartozik, amely megtalálható a szomszéd népek parasztságánál is. – Irod. Gunda Béla: Néprajzi gyűjtőúton (Debrecen, 1956); Gunda Béla: Unkarilaisten talonpoikien kantovälineet (Kotiseutu, 1965); Andel, K.–Markus-, M.: Lúdový transport v strednom Zemplíne (Slovenký Národopis, 1971).