orsó, gyalogorsó, kéziorsó

a rost- vagy a gyapjúszálak → fonására használt, 20–30 cm hosszú, két végén hegyes botocska. Az orsót jobb kézben tartva ujjakkal hossztengelye körül pörgetik. A pörgetés sodorja össze fonallá a bal kéz ujjaitól még csak alapsodrást kapott szálakat. Az orsó alján gyakran kis fakorong (→ orsókarika) van, amely lendítő súlyként szolgál főleg addig, amíg az orsó szárára bizonyos mennyiségű kész fonalat feltekernek. – A magyar nyelvterület keleti és déli részén karika nélküli orsókat használnak. Az orsó a vertikális szövőszékek használatánál nemcsak a fonás eszköze volt, hanem a rajta levő fonálnak vetülékként a láncfonalak közévezetésére is szolgált, azaz → vetélő is volt. A láncfonalak között való bújtatásban az orsónehezék akadályozta, ezért ezt legkésőbb a fonás után le kellett róla húzni. A mai karika nélküli orsók az egykori vertikális szövőszékek korának orsóformáit őrzik. – Az orsó túlnyomórészt barkácsolók vagy háziiparosok készítménye volt, mivel elkészítése hozzáértést igényelt, ill. speciális eszközt: az orsóesztergát (kézi vagy nyirettyűs eszterga), amely Mo.-on használt esztergák legegyszerűbbike. Az orsók díszítésére festés szolgált, gyakran növényi anyagokkal, amikor különféle füveket, gombát vagy virágszirmot nyomtak a forgó orsófelülethez; esetleg vörös földet vagy bolti festéket alkalmaztak. Fiatal lányok számára készítették a cifraorsót, szerelemorsót. Ez volt csörgősorsó, mely leginkább úgy készült, hogy a végén levő karikából egy vagy több gyűrűt választottak le, amelyek megszáradva szabadon mozogtak és zörgő hangot adtak (perecesorsó). Készítették úgy is, hogy több karikát tettek az orsóra, közéjük fűzfaágat (zörgő) illesztve. Más esetben az orsókarikát kettévágták, a kivájt nyílásba kavicsokat, sörétet vagy üvegcserepet tettek, majd dobozszerűen összecsukták. – Irod. von Stokar, W.: Spinnen und Weben bei den Germanen (Leipzig, 1938); Nagy Jenő: Orsófaragás a kalotaszegi Magyarvalkón (Ethn., 1947); Gagyi László: Régi sajátos foglalkozások Etéden (Népismereti dolgozatok, Bukarest, 1978).

Fonás „gyalogorsóval” (Énlaka, v. Udvarhely m., 20. sz. második fele)

Orsók. A: egyszerű vagy szimpla, B–C: nagyobb karikájú egyszerű, D: egyzörgős, E: egyzörgős és szárba két zörgő, F: kétzörgős, G: zörgőbe zörgős és szárba kettő, H: háromzörgős és szárba két zörgő, I: sarkos vagy oláhorsó (Mind: Etéd, v. Udvarhely m., 20. sz. első fele)