névadás

hagyományos eljárás, amely útján az ember személynévhez jut, de szokás nevet adni háziállatnak, hajónak, gépkocsinak, földrajzi fogalmaknak (pl. város, község, folyó, patak, hegy stb.), sőt állat- és növényfajtáknak is. Az emberi személynév ma már egyetlen funkciója az egyénítés, identifikálás, azaz az egyik embernek a másiktól való pontos megkülönböztetése. A személynevek négy kategóriáját különböztetjük meg: 1. Keresztnév vagy utónév: → keresztnévadás. – 2. A személyekhez fűződő érzelmi kapcsolatok elősegítik a becenevek kialakulását és használatát. A keresztnevek sokféle kedveskedő alakja ismert. Ezeket a név csonkításával (pl. Katalin–Kata), a névhez függesztett kicsinyítő képzővel (pl. Jánoska), a csonkított névhez rakott képzővel (pl. Dorottya–Dóra), vagy ikerítéssel (pl. Andi-Bandi) képezik. – 3. Vezetéknév (családnév), amely nálunk a 14–16. sz.-ok között keletkezett és férfiágon öröklődik. A 18. sz. végén II. József kötelezővé tette a vezetéknév használatát. A magyar nyelvben a vezetéknév a keresztnév előtt áll, a többi nyelvben pedig éppen fordítva. Ez a finnugor eredetű sajátosság azzal van összefüggésben, hogy a vezetéknév tulajdonképpen jelző és nálunk a jelző megelőzi a jelzett szót, viszont az indoeurópai nyelveknél a vezetéknevek kialakulása abban az időben kezdődött, amikor az eltérő szórendet alkalmazó latin nyelv tekintélye még kiemelkedő volt. Hasonló magyar sajátosság a nők elnevezése: míg a legtöbb európai országban az asszony megtartja leánykori keresztnevét és felveszi férje vezetéknevét, nálunk a nő családi állapotát a férje teljes nevéhez fűzött -né képző mutatja. Ettől függetlenül a nép körében az asszonyt sok helyen leánynéven szólítják, főleg ha a férj másik községből származott vagy alacsonyabb sorból került ki. A vezetéknév különböző típusa ismert. Egy része az apanévből képzett (pl. -fi, vagy -fia képzővel, Antalfi); más része a származási helyre, az eredeti foglalkozásra, vagy a foglalkozás valamely eszközére, az egyén testi vagy lelki tulajdonságára, vagyoni helyzetére stb. utal. – 4. Ragadványnév. Falun általánosan elterjedt, sokszor azért, mert a hagyományosan használt kevés számú keresztnév a hasonló nevű személyek megkülönböztetésére nem elégséges. A ragadványnév nemcsak egy személyre, hanem sokszor az egész családra vagy nemzetségre vonatkozik. Falun sok helyen jobban ismerik egymás ragadványnevét, mint vezetéknevét. Némely helyen a ragadványnév a vezetéknév előtt (pl. Zsoboki Tóth János), más helyen a keresztnév után (pl. Péntek András Csopa) áll. Keletkezésének okai rendszerint azonosak a vezetéknevével. Egy részük családi eredetű, más részük a származási hellyel, a foglalkozással, a testi, lelki tulajdonsággal állt kapcsolatban (→ még: csúfnév). – Irod. Lőrincze Lajos: A tolna-baranyai (volt bukovinai) székelyek névadási szokásaihoz (Ethn., 1948); Benkő Loránd: A történeti személynévvizsgálat kérdései (Magy. Nyelv, 1949); Kálmán Béla: A nevek világa (Bp., 1967); Őrsi Julianna: A műrokonság egyik formája Karcag társadalmában (Ethn., 1974).