paplan

némely magyar vidéken a paraszti → vetett ágy tartozéka; színes, főleg selyem borítású takaró, melynek gyapot, esetleg pihe vagy gyapjú töltését mintás tűzés rögzíti. Paplany, paklan elnevezése is ismert. A paplan a 10–12. sz.-i bizánci magyar dinasztikus kapcsolatok révén honosodott meg Mo.-on, és a közelmúltig elsősorban a nemesség és a városi polgárság otthonára korlátozódott használata. Az alföldi városokban a 17. sz.-tól vannak adatok használatára, a hímzett, csipkés paplanrahajtóval egyetemben. A 18. sz.-ban a falusi kocsmárosoknál is említik. A parasztság csak nehezen fogadta be, a népdalokban a paplan és a paplanos ágy az úri luxus, ill. az elpuhultság kifejezője. Kivételesnek számít meghonosodása a 19. sz. második felében egyes városok környékén, így Orosházán vagy Kalotaszegen. Ilyen alkalmazásában előbb a hagyományos → díszlepedővel egészült ki, s csak a 20. sz.-ban a felgombolható paplan-lepedővel. A Dunántúlon és a Kisalföldön néhol a puszta paplan elnevezés ruházódott át a 19. sz.-ban egyes ágyneműdarabokra, pl. a takaródzó → lepedőre vagy a → búvóágyat takaró karton ágyterítőre, ill. a mennyezetes ágy függönyére. – Irod. Kiss Lajos: Szőrös párnavégek Hódmezővásárhelyen (Népr. Ért., 1928); Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A lakóház belseje (Debrecen, 1937); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszegi kelengye (Népr. Ért., 1970).