parasztkrónika

az alkotó jellegű → paraszti írásbeliség 19. sz. elején jelentkező, prózai megnyilatkozási formája. A kéziratos naplók, ill. parasztkrónikák gazdasági, politikai, személyes vonatkozású feljegyzéseket, időjárási megfigyeléseket, természeti katasztrófák (árvíz, tűz, aszály) leírását s ennek kapcsán élménytörténeteket, filozofikus eszmefuttatásokat tartalmaznak. Közvetlenül elénk tárják a nép mindennapi életét, a paraszti háztartás gondjait, a gazdálkodás sajátos módjait, formáit, magát a paraszti tudatvilágot, egy-egy közösség morális értékrendjét, szokásait stb. Ebből következően a parasztkrónikák tudományos forrásértéke igen nagy: kiváló adatokat szolgáltatnak a gazdaság- és társadalomtörténet, meteorológia, néprajz- és nyelvtudomány számára. Irodalomtörténészeink kimutatták, hogy a paraszti írásbeliség e sajátos terméke a 17–18. sz.-i főúri és nemesi, majd polgári emlékiratok, naplók mintájára született, annak szerkesztési törvényeit (anekdotikus, epizódszerű kitérők) és formulaanyagát alkalmazza, a paraszti ízléshez és igényekhez igazítva. Nyomtatásban igen kevés parasztkrónikánk jelent meg, a legtöbb kéziratban van levéltárakban és múzeumaink adattáraiban. A parasztkrónikák néprajzi értékelése és folklorisztikai szempontú feldolgozása még nem történt meg. – Irod. Dorogi Márton: Emlékiratok… (Paraszti feljegyzések a 19. sz. elején, Népr. Közl, 1957, 1959); Varga János: Öreg Gyükér József krónikája (Agrártörténeti Szle, 1964); Gyenis Vilmos: Emlékirat és parasztkrónika (Irod. tört. Közl., 1965).