pásztorfogadás

a különböző állattartó közösségek (legelőgazdaságok, esztrengatársulások, cimboraságok, nyájgazdaságok, juhtársaságok, → faluközösségek) által gyakorolt eljárás a pásztor(ok) alkalmazására. A pásztorfogadás idejét a szokás, sok helyt a hatóság szabályozta. A helyileg változó nap (Szent Mihály, szept. 29.; Demeter, okt. 26.; Szent András, nov. 29.) előtt vagy legkésőbb a szétveréskor a közösség szóvivője (→ gazda) megkérdezte a → számadót, vagy a → bacsót akar-e a következő évre maradni. Ez volt a szólítás. Ha a közösség a pásztorral meg volt elégedve vagy az sem akart elmenni, a pásztorfogadás napján (Szent Mihály, Újév; Vízkereszt, Gergely, márc. 12. vagy a kihajtás előtti vasárnap) megtörtént a marasztás. A belső pásztorok (csürhés, csordás) fogadása általában egy évre szólt, a külső pásztoroké (gulyás, csikós, nyájjuhász, nyájkondás, fejős juhász) a legeltetés vagy a fejés időtartamára. A pásztorfogadás csak a számadót, a bácsot vagy bacsót érintette, a bojtárokat ő fogadta a marasztásnál történt megállapodás szerinti számban. A pásztorfogadás legtöbb helyen a gazdák és pásztorok közös ünnepe is volt. (→ még: gazdasági evés) – Irod. Szebeni Géza: A csíki juhászat (Ethn., 1962); Földes László: Egy alföldi juhtartó gazdaság (Népr. Ért., 1962).