pelészés

a székelyek őszi pelefogása. A bükkmakkon meghízott állatot (lat. Myoxus glis) odújából hosszú vesszővel kiűzik s csappal (ággal) agyonverik vagy varsaforma nyílású ládával, fazékkal fogják. Éjjel meggyújtott tidó (a végén fejszefokkal megveregetett fenyőfabot) világa mellett verik agyon a felriasztott állatkákat. A pele (evet, peli, pelhe, pülü) friss, füstölt húsát, zsírját fogyasztják. Udvarhelyi verses mondókák szerint:

1. Nincs olyan fa, mint a bikfa,

Abból lesz e véka, kupa,

Kövér pele ez udvába,

Pánkó sül ez olajába.

2. Zabból kiszi szilvalével,

Jó káposzta friss pelével.

Az odvából űzik ki, → íjas csapdával fogják a pelét a szlovéneknél, akik a húsát szintén fogyasztják s prémjéből sapkát készítenek. A rómaiak a pelét szűk agyagfazékba helyezve a húsáért meg is hizlalták. – Irod. K. Mátyus István: Ó- és új diaetetica… (I–VI., Pozsony, 1787–1793); Koštiál, J.: Der Fang des Bilches in Krain. Lud Słowiański (II., Kraków, 1931); Viski Károly: Pelészés és makkászás (Népr. Értl, 1932); Haáz Ferenc: Pele - és mókusfogás Varságon (Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múz. Érem- és Régiségtárából, I., Kolozsvár, 1941); Zeuner, F. E.: A History of Domesticated Animals (New York and Evanston, 1963).