petróleumlámpa

TARTALOM

piacbíró

piac, piarc

a jelentősebb településeken hetente egy vagy több alkalommal rendezett, elsősorban főleg élelmiszerárusítás. Nagyvárosokban már régtől fogva a hét minden napján tartottak piacokat, sőt egy ugyanazon helységnek egyidőben több helyen is lehetett piaca. A piac a város és a falu közti munkamegosztás eredménye. A mezőgazdasággal foglalkozó falusiak a piacokon eladták az ipari (kereskedői, igazgatási és egyéb) foglalkozásokat űző városiaknak termékeiket. Ezek a termékek túlnyomó többségükben élelmiszerek voltak. Erre utalnak a piacok, ill. azok egyes részeinek elnevezései is: búzapiac, halpiac, baromfipiac, tejpiac, kenyérpiac, zöldségpiac, fapiac stb. A piacokat a piactereken tartották vagy egyes helyeken a település központjában lévő forgalmas utcákon. Az utóbbiak voltak az ún. piacutcák. Nem egy nevében is megőrizte egykori piac voltát (pl. Debrecenben a Piac utca, Miskolcon a Derék piac stb.). A jelentősebb piacok körül piackörzetek alakultak ki. A piackörzetek lakossága kimondottan a piacra termelt. Nagyobb városok esetében a piackörzetek szakosodtak is. A piacos helyek környéke lakosságának fontos foglalkozása volt a piacolás. A piacokon főleg az asszonyok árultak és vettek. Az olyan települések piacai közül egy vagy kettő, amelyek környékén árutermelő szinten folyt a mezőgazdasági termelés és a terményeket a piacos hely piaca fel tudta venni, ill. azokon a piacos helyeken, ahol jelentős kézművesség volt, ipari termelés folyt, a készítményeket pedig a környék, a piackörzet lakossága meg tudta venni, → hetivásárrá (→ vásár) alakult. A hetivásárrá alakult piacok is szakosodhattak, pl. a keddi hetivásár állatvásár (baromvásár), a pénteki pedig iparcikk vásár (kirakodó) volt. Ma már a legtöbb nagyvárosban az egykori piactereken árucsarnokot építettek és az árusítás ezekben folyik. – A piacokat általában délelőtt tartották, a → kofák csak 9, 10 vagy 11 óra után vásárolhattak. A piacok a hírközlés jó alkalmai is voltak, sok helyen a piacon doboltak, publikáltak. – A piaci árusok többsége a földön árult leterített gyékényen, ponyván vagy csak a puszta földre helyezett kosárból, ládából, zsákból kínálta áruját. A kofák zöme asztalról árult. Nyáron a kofaasztalok mellé nagy esernyőket is szereltek. A piaci mesterek, a hetivásárokon anyagi lehetőségeiktől és árukészletüktől függően a földön vagy sátorba helyezett asztalról árultak. A gyalogpiac a földről áruló piacrészt jelenti. Gyalogpiacon árult a rudas mester (pl. csizmadia) is, aki áruját egy rúdra fűzve egy másik rúddal alátámasztva maga előtt tartotta. A terménypiacok árusai leginkább szekérről árultak. Az eladó búza, kétszeres, árpa, korpa, tengeri stb. zsákokban a szekéren állt. Mintának egy kibontott zsákot a saroglyához állítottak. A terménypiacon gyakori volt a mintából való árusítás is. A piaci áruféleségek fő erénye volt a frisseség. Nagyvárosok piacaira kofavonatok, kofahajók szállították a friss árut. A piacokon inkább használatosak voltak a helyi, sőt egyéni, az áruk természetének megfelelő mértékek és adagolási módok (porciózás), mint a vásárokon. Az élelmiszerek java részét egyéni adagokban, csomókban, rakásokban árusították és esetleg mérték (pl. magvakat gyűszűvel). Éppen ezért a piacokon jelentősebb volt az alku is, mint a vásárokon. Tekintve, hogy a piacokon jelentősebb értéket képviselő árucsere ritkán történt, az adás-vételhez a vásárokban kapcsolódó jogi természetű szokások (pl. tenyérbe ütés, áldomás) elmaradtak. – A piac szó az olasz piazza ’tér’ átvétele. – Irod. Borsody-Bevilaqua Béla: Régi pestbudai vásárterek és piacok (Tükör, 1939); Csatkai Endre: A régi soproni piac (Sopron-vármegye, 1939); Kiss Mária: Szombathelyi piac a XIX. században (Vasi Szle, 1965); Dankó Imre: Opuscula Ethnographica (Debrecen, 1977).