nyakló

TARTALOM

nyakszorító

nyakravaló

1. kendő, amit a férfiak a nyakuk köré csavarnak és elöl megkötnek. A Ny-európai viseletben a 17. sz. legvégén tűnt fel a nyakravaló. A 19. sz. elejétől egész Mo.-on elterjedt a parasztok, majd a pásztorok között is. Legtöbbször fekete selyem vagy klott (a 19. sz.-ban fátyol, flór), néha fehér (Ormánság, Csallóköz). Általában keskeny sáv. Végein rojt van, esetleg színes hímzés, rátét díszíti. Néha pamutból vagy gyapjúból kötött, keresztirányban színes csíkokkal. A 19. sz. vége óta fiatalok között elterjedt a négyzet alakú, átlósan félbehajtott és keskeny sávvá hajtogatott, gyakran piros selyem nyakravaló, rojttal, bojttal (akár a női fejkendők). A nyakravaló megkötött végei elöl általában lelógnak, néha → tű is díszíti. A 19. sz.-ban – úri divatokat utánozva – szokás volt a nyakravalót többször körülcsavarni a nyakon és végeit fent megkötése alá dugni. Előfordult az is, hogy csak a dolmány nyakába tűzték, nem vitték körül a nyakon. Mezővárosok parasztpolgárai (pl. Mezőkövesd: vőlegény, elöljáróság) előre megkötött, rögzített formájú nyakravalót is viseltek. A nyakravaló fedi az elöl nyitott nyakú inget, díszíti a gallértalant, de a gallérosat is. Elmaradhatatlan öltözékelem egészen a → kivetkőzésig, legtovább az öregeknél, akik csak az I., ill. a II. világháború után hagyták el; – 2. → vállkendő; – 3. → nyakék. – Irod. Thiel, Erika: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Gáborján Alice: Magyar népviselet (Bp., 1969).