porhajas

szőlőszaporító gyökeres vessző, amit úgy nyertek, hogy tavasszal az anyatőkéről a vesszőt félkörívben elvezették a föld felett vagy alatt. A vessző megeredve szakállas, bojtos, talpas vesszőt adott. A porhajast ősszel vágták le az anyjáról, s bárhol elültethető tőkekezdeményt kaptak. A római kori leírásokból is ismert eljárást a magyar nyelvterületen adatolhatóan a 15. sz. óta ismerték, s a hegyi szőlőkben a 19. sz. végéig alkalmazhatták. (→ szőlőszaporítás, → szőlőtelepítés). A porhajas (Tokajhegyalja, Erdély) különböző elnevezése még: kapabujtás, kapahajtás, porhéjjas (Zala m.), porbujtás (Pozsony és Eger), fejbujtás (Sopron vidéke). – Irod. Beke Ödön: Porhajas (Népünk és Nyelvünk, 1933); Bakos József: Szótörténeti adatok Comenius Lexion Januale (Patak, 1652) című tankönyvének magyar szövegében (Magy. Nyelvőr, 1966).