régi táncstílus

TARTALOM

„régi ülés”

régi tiszántúli hímzések

a Tiszától keletre elterülő sík vidék mezővárosainak és szabad kerületeinek korai vászonhímzései. Valamennyi szőrhímzés. Amennyire jellemzi a → régi dunántúli hímzéseket a piros pamutfonallal varrt szépszámú lepedőszél, legalább úgy a tiszántúliakat a színes szőrrel dolgozott párnavég. Az alapanyag nyugaton elsősorban lenvászon s csak utána következik a kender; itt többségben a kendervászon használatos, csak a → kunsági hímzéseket varrták lenvászonra. Mindkét nagy tájon készült egymás mellett egy időben szabadrajzú és szálánvarrott munka, mégis a sajátosat, a kiemelkedőt mindenütt a szabadrajzú munkákkal érték el. A Dunántúl régi hímzésanyaga igen gondos tervezésről tanúskodik – ugyanez mondható el a régi tiszántúli hímzésekről is, kiváltképp a nagykunsági párnavégekről, de egyes hódmezővásárhelyi és vásárhelykörnyéki darabokról is. Eltérések a motívumkincsben és a mintaszerkesztésben vannak inkább. – Míg a Dunántúlra a virágtövek jellemzők állat- vagy madárpárokkal, addig a Tiszántúlra különböző szerkesztési elvek szerint elhelyezett egyes vagy kettes-hármas-négyes csoportokba összefogott növényi díszítőelemek: rozetták, tulipánok, gránátalmák. A legszabatosabban megszerkesztett párnavégek – országosan is – a kunságiak. Ezzel szemben a vásárhelyi munkák egyrészt már sok esetben szétestek, másrészt zsúfoltak, tehát parasztosodtak. Úgy véljük, hogy a tiszántúli hímzés valamivel megelőzte a dunántúlit. Készülhettek egyes példányai a 17. sz.-ban is. Ezen a vidéken is készült, bár gyér számú, és korai vagdalásos-laposöltéses munka, főleg párnatakarókon. A régi tiszántúli hímzések csoportjába soroljuk a kunsági vagy kun hímzést, a → hódmezővásárhelyi hímzést, az → orosházi hímzéseket. – Irod. Fél Edit: Ungarische Volksstickerei (Bp., 1961); T. Knotik Márta: Szabadrajzú szőrös párnavégek a Dél-Alföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71); T. Knotik Márta: Keresztszemes szőrhímzések a Dél-Alföldön (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1970–71).