vérbosszú (olasz vendetta)

a család vagy a nemzetség valamely tagját ért sérelemnek, főleg gyilkosságnak az arra illetékes közhatóság megkerülésével, a csoport által történő megtorlása, megbüntetése a rokonságba való vér szerinti tartozás alapján. A tett elkövetése után az érintett csoport a tettest vagy rokonát halálra ítéli és végrehajtja azt. A megtorlás kötelezettsége apáról fiúra száll és sokszor évek múlva, több generáción keresztül kerül végrehajtásra. A bosszú alapja nem a virtus vagy a család élő tagjai elismerésének kivívása, hanem sokszor félelem az ősök szellemétől, átkától. – Az ősközösség idejéből származik, maradványaiban élt a feudalizmus és a kapitalizmus idején is. Korábban ismeretes volt Korzika, Szardínia, a Balkán, a Kaukázus népeinél és a germánoknál is; napjainkban egyes arab népeknél, Szicíliában és Albániában fordulnak elő említésre méltó esetek. A vérbosszút rendszerint felváltotta a vérdíj, tehát a tettnek pénzben vagy terményben való megválthatósága. – Hazánkban a korai századokban a sérelemnek azonos módon (tálió-elv), vagy ennek elkerülése végett anyagi eszközökkel való megváltása a család vagy nemzetség javára ugyancsak gyakorlatban volt, sőt a hozzátartozók a közhatóságnak fizetett büntetésből is részeltek elégtételül. Az újkorban a hazai cigányság körében élt szokásjogi úton legtovább a vérbosszú kötelessége; a csoport jelölte ki, hogy ki köteles az előre meghatározott vérbosszút végrehajtani. A bukovinai székelyeknél még a harmincas években is fordult elő vérbosszú, ez gyakorlatilag a szembenálló vérségi csoportok (nemzetségek) verekedésében, egymás vagyontárgyainak az elpusztításában nyilvánult meg. – Irod. Fél Edit: Adatok a bukovinai székelyek rokonsági intézményeiről (Népr. Közl., 1958).