vlachok vlahok

1. (etnikum-név): a Balkán félszigeten élt, a román nyelv egyik ágazatát beszélő népesség, ill. a románok megnevezése a mo.-i latinságban; – 2. bizonyos típusú pásztorfoglalkozást űzők neve (sokszor etnikus hovátartozástól függetlenül). – A vlachokat emlegető nagyszámú középkori adatnál sokszor problematikus vagy éppen eldönthetetlen, hogy a kifejezés etnikumot (román, szláv) vagy foglalkozást jelöl-e, s ez a kétértelműség a kutatást nehézségek elé állítja. Mindenesetre más-más problematikát jelentenek a Balkán félszigeti és az É-Kárpátokban élő vlachok. – a) A Balkán félszigeti vlachok első említése i. sz. 976-ra keltezhető eseménnyel kapcsolatos. A 10–11. sz.-i források alapján kétlegelős (hegyi és síkvidéki legelők váltása), állattartó, földművelő és városlakó vlachokról tudunk. A kétlegelős vlachok pásztorkodása a Balkánon az egész középkoron át fennmaradt a múlt század végéig. A vlachok fő gazdasági állata jellemzően a kisjószág (júh és kecske) volt, mint a mediterraneumi költözködő pásztorkodásban (→ transhumance). E kétlegelős állattartás települési kapcsolódás szempontjából kétféle volt: egyrészt ún. „komplex transhumance”: a hegyvidéki falvaknak – állandó, kiépített településeknek – lakossága, tehát a nők és gyerekek is elkísérték a nyájakat telelésre a síkvidékre; másrészt egyfajta „kisnomadizmus”: a vlachok egy kisebb része nagycsalád-rendszerben, állandó letelepedés nélkül űzte a legelő-váltó állattartáson alapuló gazdálkodást. A nomád gazdálkodást és életmódot folytató vlachok lakása vesszőkalyiba vagy sátor volt. Híresek voltak tejtermékeik (bizánci irodalmi alkotások is említik mint csemegét), valamint szőtteseik (szövőszék nemcsak a falvak lakóinál volt, hanem minden sátorban). A vlachok mellett ugyane típusú pásztorkodást a Balkán félsziget sajátos történeti-földrajzi körülményei között ugyanakkor más nyelvű néptöredékek is űzték, pl. a görög nyelvű karakacsánok-szarakatszánok, az albánok egy része. A fejlett vlach tejkultúra antik hagyományokban gyökerezik, az ókori magaskultúrából átmentett technika. A vlachok ismert fuvarosok is voltak, a 10. sz.-tól gyakran említik őket. – b) Az Északi-Kárpátok vidékén vlachoknak nevezett pásztorok a 14. sz.-ban tűntek fel (következtetni lehet 13. sz.-i előfordulásukra is); gyakrabban a 15. sz.-dal kezdődően szerepelnek a forrásokban. A 16. sz. elején már elérték a Kárpátok legnyugatibb nyúlványait, e morva-szlovák vidék később róluk kapta a Valašsko nevet. Az Északi-Kárpátok vidékének szlovák, lengyel és ukrán részein egyaránt emlegetett vlachoknak két gazdasági-társadalmi típusát kezdettől meg kell, ill. lehet különböztetni: 1. voltak uradalmak szolgálatában álló, alkalmazott pásztorok és 2. saját nyájjal rendelkező juhosgazdák, akik a földesúrnak a legelő- és földhasználatért élőállatokkal és állati termékekkel, ill. pénzzel rótták le szolgáltatásaikat; ezek lényegében a jobbágyi osztályhoz tartoztak. Az É-i Kárpátokban a hegyvidéki szállás-pásztorkodás kibontakozásában a vlachok szerepe szembeötlő, a vlach hatás igen számottevő. Különösen a szókészletben máig meglevő sok és fontos kifejezés román és balkáni eredete (köztük balkáni szláv is!) kétségtelen. E kifejezések a lengyel és morva síkvidékeken ismeretlenek. Hogy az Északi-Kárpátokban legkorábban feltűnő vlachok már elszlávosodottan érkeztek-e oda, vagy a nyelvváltás már ott következett be – máig vitatott kérdés. Az utóbbi évszázadokban mindenesetre a szlovákban és a lengyelben a „vlach” egyszerűen hegyvidéki juhászt (konkrétabb jelentésében juhászbojtárt) jelent – minden etnikumra utaló fogalmi mozzanat nélkül. – A vlach népnév a szlávban különböző neolatin, romanizált népek jelölésére szolgált. Szláv nyelvből került a magyarba, belőle származik a magyar oláh (az újkorban pejoratívvá vált népnév) s ugyane szó szláv többes számi alakjából: vlasi a magyar olasz népnév. – Irod. Weigand, G.: Die Aromunen II., Leipzig, 1894); Kadlec, K.: Valasi a valašské právo... (Praha, 1916); Capidan, Th.: Die Mazedo-Rumänen (Bukarest, 1941); Gyóni Mátyás: A balkánfelszigeti vlachok kétlegelős pásztorkodása a középkorban (MTA I. Oszt. Közl., 1951); Dobrowolski, K.: Die Haupttypen der Hirtenwanderungen in den Nordkarpaten vom 14. bis zum 20. Jahrhundert (Viehzucht und Hirtenleben... Bp., 1961); Macurek, J.: Zur Frage der walachischen Kolonisation in den Westkarpaten (Viehwirtschaft und Hirtenkultur, szerk. Földes László, Bp., 1969).