zsákos háló

TARTALOM

zsákutca

zsákos tapogató

a → tapogatós halászat újabban kialakult, a mélyebb állóvizek halászatára alkalmas eszköze. Mo.-on két altípusa ismert. A Tiszántúlon (segges tapogató) a 120–150 cm magasságúra font vesszőtapogató oldalfalába „kaput” vágnak, s ezt kis hálózsákkal zárják el. Csónakról halásznak vele oly módon, hogy a leborított halat kotozófával zavarják a hálózsákba, ahonnan nem menekülhet. A helyi kialakulás jól nyomon követhető: a mélyebb tavak halászatára előbb magas tapogatót készítettek, de ebből nehezen lehetett kiszedni a zsákmányt, s ezért „újítottak”. Hasonló zsákos tapogatóra azonban Győr környékéről és szerb területről is van elszigetelt adatunk; ezek összefüggését a tiszántúli adatokkal nem ismerjük. A Velencei-tóról részletesen bemutatott (duda, burogató, nyomogató, tapogató), s szórványosan a Duna mentén (Paks: toppancs) is használatos zsákos tapogató négy, kúposan összetartó s köpűben összefutó vaspálcára kötözött bő háló, egyik oldalán zsákszerű kiöblösödéssel. A köpübe függőlegesen 2–3 méteres nyelet tesznek, s ennél fogva nyomják csónakról a vízbe. A leborított hal a zsákszerű részben marad fogva. A hálóból készült zsákos tapogató velencei-tavi, helyi kialakulását is részletesen ismerjük. Csak a további kutatás derítheti fel a 20. sz.-i „újításnak” tekinthető zsákos tapogató szélesebb körű elterjedését, történetét, az esetleges átvétel lehetőségét. – Irod. Diószegi Vilmos: A zsákos tapogató kialakulása a Velencei tavon (Ethn., 1950); Solymos Ede: A borító halászszerszámok fejlődése Magyarországon (Ethn., 1957).