zsombékolás, lápirtás

TARTALOM

zsombolyázás

zsombékszék, zsombék, zsombékülőke, zsombó

a zsombéksás (carex clata) sarjtelepéből kivágott, többé-kevésbé korong alakú ülőke. Tavasszal, amikor a víz visszahúzódott vagy ősszel, amikor az iszap megfagyott, a zsombékot gyökérzetével együtt, ásóval vágták ki. A gyökér közé szorult iszapot, homokot kirázták vagy kiáztatták, majd a levélzetét levágták rövidre és egyenesre. Sásával lefelé fordítva kiszárították és ezzel kész volt a zsombékszék. Alkalmazására a 19. sz.-ból, elvétve a 20. sz.-ból vannak adataink, így a Balaton-melléki présházakból, a Duna–Tisza közéről és a Hajdúsági tüzelős ólakból, a Bodrogközből, Tokaj vidékéről, Baranyából, a somogyi lápvidékről, pásztorszállásokról, szőlőkből. Leginkább a tüzelő körüli üldögéléshez használták. A zsombékszék eltűnésében a lecsapolásnak jelentős része van, minthogy elfogyott a megfelelő méretű zsombék, mivel egy-egy zsombékszéknek alkalmas sarjtelep kora 100 év is lehet. Dunapatajon a hagyomány szerint a tüzelős ólak nem kívánatos vendégeit úgy volt szokás „kifüstölni”, hogy a zsombékszékjébe hátulról beleszúrták a megtüzesített tűzpiszkáló vasat. Akivel ez megtörtént, értve a jelzésből, többet nem tette be a lábát. – Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Bp., 1959); Vajkai Aurél: Balaton-mellék (Bp., 1964); Vöröss László Zsigmond: Zsombék ülőke (Baranyai Művelődés, 1972).