| szőlőmetszés | TARTALOM | szőlőmunkás, kapás |
szőlőmetsző kés
a szőlőművelés évenként ismétlődő, termésbiztosító és tőkealakító munkájának eszköze. Széles, többé-kevésbé ívelt vaspengéből és fa- vagy csontfogóból álló, 20–30 cm hosszú tárgy. A szőlőmetsző kések a vágóeszközökön belül forma és funkció szerint néprajzilag általában elkülöníthetők, ugyanez a régészeti anyag megítélésében nehezebb. Az eddigi kutatások tanúsága szerint a Kárpát-medencében a szőlőmetsző kések több olyan kisebb-nagyobb területhez köthető típusba sorolhatók, amelyekből a szőlőművelés történeti rétegezettségére, bizonyos kulturális hatásokra és a belső fejlődés tényeire következtethetünk. A szőlőmetsző kések baltás csoportjába tartozik a tokaj-hegyaljai típus (s ennek származéka, az alföldi forma): felső élével húzva, alsó élszakaszával tolva, hátán lévő baltája pedig vágva-csapva metszésre alkalmas, kopasz fejművelés mellett. Eredetét tekintve feltehetően a 11–13. sz.-i francia telepesektől származik. A Ny-Dunántúl baltás formái, a Balaton vidéki és zalai típusú felül ívelt, általában egyenes élű babukás, húzva és vágva metszésre alkalmas kései kopasz vagy csapos fejművelés mellett voltak használatosak. Egyre inkább valószínűsíthető, hogy e tárgycsoport a római kori szőlőművelés pannóniai kontinuitásának emléke, bár a régészeti anyag értelmezése nem egyöntetű. – A balta nélküli szőlőmetsző kések egyenes vagy enyhén ívelt élűek, és csak húzva metszésre alkalmasak, ezért kisegítő eszköz, kézibalta használatára is szükség volt (pl. csákánybalta a Mátraalján). Az erdélyi kacor, a budai Weinmesser, a gyöngyösi vargakés és a miskolci görbekés formailag már nehezebben elkülöníthető csoportjait inkább a hosszú csapos vagy karikás metszésnél alkalmazták. A balta nélküli formák kialakulásában a belső fejlődés mellett szerepe lehetett a honfoglaláskori, keletről származó hagyatéknak is. A szőlőmetsző kések helyi, balta nélküli formáit használták a döntés (döntőkés), oltás (oltókés) és szőlőszedés (szedőkés) munkájánál. – A szőlőmetszés meggyorsítására a 19. sz. közepétől fokozatosan használatba kerültek a metszőollók. A szőlőmetsző kést utánzó baltás, nehézkes első ollók után a lemezütközős ún: kecskeméti olló, majd a könnyen kezelhető gyári rugós ollók terjedtek el. Az ollók használata szükségszerűen befolyásolta a metszésmódot is: a kopaszra metszést felváltotta a csapos metszés (→ még: szőlőmetszés, → szőlőművelés, → tőkeművelés). – Irod. Vincze István: Magyar szőlőmetszőkések és metszésmódok (Népr. Ért., 1957); Patay Árpád: Két ősi szőlőmetszőkés-típus és annak későbbi előfordulása a Dunántúlon (A Magyar Mezőgazdasági Múz. Közl., 1964); Weinhold, R.: Gemeinsamkeiten und Wechselbeziehungen zwischen der ungarischen und deutschen Weinkultur (Europa et Hungaria, Bp., 1965); Kecskés Péter: Szőlőmetszés a Mátraalján (Ethn., 1966).
