táncra kérés

a → táncillem része, amelynek hagyományos formái vannak. A táncra kérés módjait a tánchelyhez kapcsolódó szokások is befolyásolták. A legény a leányt névről szólította táncra. A megszólítás mellett általános volt a kézzel, fejjel, kacsintással való intés, jelzés, amely gyakran félreértésre adott alkalmat. Ugyanis ha nem az a leány jött a hívásra, akire a legény gondolt, kezével integetve visszautasította, és az szégyenkezve mehetett vissza a helyére. A táncra kérés említett általános formái mellett régiesebbnek látszik a táncbahúzás vagy a kendővel való táncbahívás szokása. D-Alföldön (pl. Tápén) egy legény összeszedte a lányok zsebkendőjét, és azok követték őt, vagy pedig összefogta a lányok zsebkendőjét és úgy vezette őket a tánchelyre. A legény kivetett kendőjébe vagy zsebkendőibe kapaszkodó leányok behúzása az egyik változata a kendős táncra kérésnek. A Duna mentén (pl. Bogyiszlón) egy gyermek több legény megbízásából a gyülekezőhelyen összeszedte a lányokat és keszkenőjüknél fogva vezette őket a kocsmába. A meghajlással való táncra kérés rövid múltra tekint vissza, a tánciskolák és a polgári táncszokások hatására terjedt el. – Irod. Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Morvay Péter–Pesovár Ernő: Somogyi táncok (Bp. 1954); Martin György: Adatok Tápé tánchagyományaihoz (Tápé története és néprajza, Tápé, 1971).