tanyabíró | TARTALOM | tanyahalászat |
Nyíregyháza településére jellemző, szántóföldek között álló, határbeli apró házcsoport. A 19. sz. első felében 45 tanyabokra volt a részben szlovákokból újranépesített Nyíregyházának. A tanyabokrok az 1750-es években lezajló megtelepedés után, a művelhető határ használatbavételével egyidejűleg keletkeztek. Kb. egy évszázadon át → tartozéktelepülések voltak. Fenntartásuk elsősorban a földművelés érdekeit szolgálta. Általában cselédek éltek kint huzamosabban a határbeli épületekben. A gazdák városi házukban laktak, csak a nagy munkák idején tartózkodtak kint szállásukon. Az 1850-es évek után megindult a tömeges kiköltözés. A tanyabokrok tartozéktelepüléseiből állandóan lakott, apró falvacskákká váltak. A nyíregyházi határbeli szállások csoportos alakulásában nagy szerepe volt a határhasználatnak. A határ első foglalása annak idején úgy történt, hogy rokonsági vagy más okból egymással szoros kapcsolatban álló kisebb embercsoportok vettek birtokukba egy-egy határrészt. A földet nem osztották fel egyéni parcellákra, hanem három fordulóban, ugarnyomásos rendszerben használták. Ez a határhasználati rend nem tette lehetővé különálló szállások építését. A nagy távolságok miatt viszont a városból való földművelés megoldhatatlan volt határbeli telephelyek nélkül. Így a birtokló csoportok tagjait közös, nagy parcellájuk egyik részén, szántóföldektől különálló kis „beltelken” építették fel szállásaikat. A tanyabokrok legtöbbje családnevet visel, mégpedig annak a családnak a nevét, amelynek rokoni kötelékébe tartoztak az annak idején a tartozéktelepülést létrehozó birtokos csoport tagjai. Településszerkezeti szempontból változatos képet mutatnak a tanyabokrok. Van köztük halmazos elrendeződésű, utcás szerkezetű, sőt előfordul kör alakú is. Irod. Simkó Gyula: Nyíregyháza tanyáinak települése (Földr. Közl., 1909); Márkus Mihály: A bokortanyák népe (Bp., 1943); Balogh István: Határhasználat és gazdálkodás Nyíregyházán a XVIIIXIX. században (Ethn., 1970).