termelőszövetkezet

A termelőszövetkezeti mozgalom a magyar mezőgazdaság korábbi formáját, a paraszti életmódot alapjaiban megváltoztatta, amennyiben a földtulajdonban, a földhöz mint üzemrészhez kapcsolódó eszköz- és felszereléstulajdonban, tehát a tulajdonviszonyokban és ezzel összefüggésben a termelési viszonyban, valamint az elosztási, jövedelmi viszonyokban alapvető változásokat vitt végbe. A termelőszövetkezeti mozgalom részben szovjet példák alapján, részben az 1919-es termelőszövetkezetekre emlékezve és felhasználva a magyar parasztság korábbi termelői szövetkezéseit, sőt az agrárszocialista hagyományokat is, a II. világháború után gazdaságilag, társadalmilag és politikailag rendkívül nehéz körülmények között indult meg. Megelőzte a földreform (1945), valamint az állami gazdaságok megszervezése az elhagyott, felosztásra nem került nagybirtokokon. A földreformnak sok nehézséggel kellett szembenéznie; mindenekelőtt a háború pusztításaival, a hosszas hadigazdálkodás okozta általános elszegényedéssel, felszereletlenséggel (mind állat, mind gép és eszköz vonatkozásában) és nem kis mértékben az új gazdák nagy részének tájékozatlanságával, szakmai ismereteik hiányával is. A földreform az olyan paraszti kisbirtokok, kisüzemek számát növelte, tette általánossá; amelyek nem voltak képesek eredményesen bekapcsolódni a termelőmunkába és nem voltak alkalmasak a küszöbön álló nagy gazdasági és társadalmi feladatok megoldásának elősegítésére sem. Sok szegényparasztból, gazdasági cselédből lett újgazda, az ország több helyén a földreform során nem különültek el egymástól; földjeiket egymás szomszédságában mérették ki, a korábbi nagybirtokot vagy egy részét együtt tartották és közös, táblás művelésbe fogták (Sarkad, Etyek, Vasszilvágy stb.). Ezek mellé a kezdeti szövetkezések mellé 1945–1948 között több kis szövetkezet is létesült, az úgynevezett vad csoportok vagy vad szövetkezetek (Túrkeve). Saját készítésű, eléggé laza, általában csak a munkavégzés bizonyos részeire (közös szántás, vetés, aratás stb.) vonatkozó szabályzatok alapján működtek. A szövetkezést elősegítették az állami gazdaságok munkálatainak elvégzésére alakított állami gépállomások is. A gépállomások a szövetkezetek, a különféle csoportok részére bérmunkában elvégezték a legfontosabb talajelőkészítő, betakarítási munkákat. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése 1948-ban kormányprogrammá vált és ezzel országosan megindult az erőteljes szervezőmunka. A cél a magyar mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszervezése volt. Megalakult a Termelőszövetkezeti Tanács és az egyöntetűség biztosítása érdekében mintaalapszabályt adott ki. A szövetkezetek ennek alapján alakították ki saját alapszabályaikat. Több rendelet is készült, amelyek a termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozását, megerősödését, általánossá válását célozták. A termelőszövetkezetek alakítása, a meglévők átalakítása és továbbfejlesztése nem volt könnyű feladat, és nem is ment könnyen. A nehézségek fő oka az volt, hogy a fokozatosság elvének betartása nélkül egyszerre a harmadik típusú szövetkezetbe akarták beléptetni a parasztságot. Abba a szövetkezetfajtába, amelybe belépéskor be kellett vinni a földtulajdont, le kellett adni a gazdasági felszerelést, az állatokat. Magántulajdonban mindössze két disznó és egy tehén maradhatott a saját szükséglet kielégítésére. A tulajdonban maradó állatok élelmezésének biztosítására szolgált a háztáji föld (általában 400 négyszögöl), amit a szövetkezet egy helyen mért ki tagjai részére. A tudati tényezők sem voltak elégségesek ehhez, de a kezdeti rossz gazdálkodás támasztotta bizonytalanság, kilátástalanság is ellenállást eredményezett. A széles körű, állandó, következetes felvilágosító munka, az agitáció csak részben tudta feloldani ezeket a gátló tényezőket. A termelőszövetkezet önkéntes társulás volt, s bár mindenkor, mindenütt hangoztatták az önkéntesség elvét, a parasztság nagy részének ellenérzése, az akkori rendkívül rossz gazdasági helyzet leküzdésének vágya, a gazdálkodás és a társadalom átalakulásának célkitűzése türelmetlenséget szült és adminisztratív intézkedéseket is hozott. Politikailag is kiéleződött körülmények között folyt a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése, mert egybe esett a paraszti osztályharc megvívásával is. A termelőszövetkezeti mozgalom általánossá válását, diadalát jelezte, hogy Túrkeve 1951-ben az ország első termelőszövetkezeti városa lett. A termelőszövetkezeti mozgalom ilyen módon való kibontakozása, általánossá tétele később ütött vissza, 1953-ban és 1956-ban, amikor sok termelőszövetkezet felbomlott, többen otthagyták a termelőszövetkezeteket. Azonban a termelőszövetkezeti gazdálkodás a kezdet minden nehézsége ellenére is bevált, kiállta a próbát és az 1956 után megmaradt termelőszövetkezetekre alapozottan, jobb feltételek mellett, a korábbi időszak rossz megoldásait kerülve, 1961. febr. 17-én az MSZMP KB határozata bejelentette a termelőszövetkezeti mozgalom győzelmét, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének végrehajtását. – Háromféle termelőszövetkezet volt. Az első típus a tulajdonképpeni TSZCS (termelőszövetkezeti csoport) jellemzője, hogy a tagok a legfontosabb talajelőkészítési munkákat együttesen, egyéni munkával, közös táblán, vetésforgóval végezték el. A második fejlettebb, de a legkevésbé népszerű típust az jellemezte, hogy az egyéni munkával, de közösségben, táblásan megművelt föld terményeit átlag szerint osztották el maguk között. A harmadik típus a tulajdonképpeni termelőszövetkezet, az a szocialista szövetkezeti forma, amelyben a beadott javaktól függetlenül, egyedül a közösen végzett munka arányában részesültek jövedelemben. a tagok. Ez a típus minden tekintetben a közös gazdálkodást jelentette, központi irányítással, nagyfokú szervezettséggel, a föld, az állatállomány, az eszközök, sőt a jelentősebb gazdasági épületek (istállók, magtárak, górék stb.) igénybevételével, munkaegységekben való elszámolással, ill. jövedelemelosztással. A termelőszövetkezet legfőbb szerve volt a közgyűlés, az elnök széles körű jogokkal rendelkezett. A munka végzésre brigádok alakultak, a brigádvezetők irányításával. A zárszámadás vagy zárszámadó közgyűlés a termelőszövetkezeti élet legfontosabb eseménye volt. Ez a típus azáltal is terjedt, hogy az első és második típusú szövetkezeti csoportok átalakultak harmadik típusúvá, vagy beolvadtak egy harmadik típusú szövetkezetbe, ill. több termelőszövetkezeti csoport egy új harmadik típusú szövetkezetben egyesült. Hamarosan kialakultak a milliomos termelőszövetkezetek, amelyek nemcsak taglétszámra, hanem földterületre, felszereltségre és jövedelemre nézve is nagyok, az akkori viszonyok közt „milliomosok” voltak. Olyanok, hogy megindulhatott bennük a mezőgazdaság nagyüzemi, ipari keretekben működő formája (a gépesítés, a kemizálás, öntözés, bizonyos célszerű kultúrák elterjesztése stb.). A termelőszövetkezetek felvették soraikba a kisiparosokat is, akik továbbiakban a termelőszövetkezetek keretein belül, tagokként végezték munkájukat (kovács, lakatos, ács, kőműves, asztalos, villanyszerelő stb.). A termelőszövetkezetekben különböző műhelyek alakultak, speciális brigádok (pl. építőbrigád) létesültek. A már kezdetben jelentkező szakemberhiány leküzdésére a termelőszövetkezetek számára külön iskolák létesültek, ahol különféle tanfolyamokon képezték ki a legszükségesebb szakembereket (agronómus, traktoros, általános gépkezelő stb.). A kezdeti időszakban nem egyformán terjedtek el a termelőszövetkezetek különböző típusai. A talajminőség, a művelési ág szerint kedvezőtlen vidékeken vagy nem alakultak, vagy csak első típusú csoportok létesültek (kertgazdaságok, szőlővidékek, erdőgazdaságok, általában hegyvidéken stb.). A hátrányos helyzetű termelőszövetkezetek hamarabb szerveztek ún. melléküzemágakat, fordultak az intenzívebb állattartás, esetleg monokulturás megoldás felé. – A termelőszövetkezeti mozgalom elterjedése, általánossá válása elősegítette az egységes termelőszövetkezeti parasztság kialakulását. A kezdeti időszakban azonban sok nehézséggel kellett megküzdeniük. A termelőszövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás munkaerőt szabadított fel. Sokan önként, odahagyva földjüket, korábbi életformájukat, az iparban helyezkedtek el, nagy számban váltak ingázókká. Minthogy általában a fiatalabbak hagyták oda a földet, a falut, a paraszti életformát, a termelőszövetkezeti parasztság elöregedett. Nehézséggel járt a nők termelőszövetkezeti tagsága is, nehezen küzdötték le a korábbi előítéleteket; a hagyományos gyakorlatot. Hasonlóképpen nehézséget támasztott a felnőtt gyermekek tagsága is, mert gazdasági önállósulással járt együtt. A korábbi családi rend, munkamegosztás, gazdasági egység megingott, felbomlott. A termelőszövetkezeti mozgalom sikere településhálózatban is nagy változást eredményezett. A nagybirtokok cselédtelepüléseit vagy felszámolták, vagy termelőszövetkezeti üzemegységekké fejlesztették, amelyek mellé új, önálló települések létesültek. A tanyák a táblásítás útjába kerültek. Fokozatosan lebontották őket. A tanyasiak pedig tanyaközpontokat vagy új falvakat létesítettek (Ebes, Hajdúvid, Györgytarló stb.). Sokan beköltöztek a falvakba, városokba. – Irod. Dankó Imre: A termelőszövetkezeti mozgalom nyelvi hatása Túrkevén (Magy. Nyelv, 1952); Balassa Iván: A szocialista élet falun történő építése néprajzi kutatásának néhány kérdése (Ethn., 1952); Kardos László: Szocialista kultúra és életmód kibontakozása falvainkban (Népr. Ért., 1953); Szolnoky Lajos: Néprajzi megfigyelések egy új szocialista község kialakulásával kapcsolatban (Ethn., 1953); Dankó Imre: Életmódbeli változások a Délbihar-i síkság parasztságának felszabadulás utáni életében (Kézirat, kandidátusi értekezés, 1966); Termelőszövetkezetek története (szerk. Donáth Ferenc, Bp. 1967); Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon (Bp., 1972); Erdei Ferenc: Mezőgazdaság és szövetkezet (Bp., 1959, 1977); Tanulmányok a termelőszövetkezeti parasztságról (szerk. Gyenis János, Bp., 1978).