tilinkó (hangszer)

tágabb értelemben furulyát, szorosabb értelemben ajaksípként használt 70–80 cm hosszúságú, 16 mm-nyi átmérőjű fűzfahéj-, fa- vagy fémcsövet jelöl. A facső egyenletesen levágott végei közül az egyiknek a peremét körben élesre lefaragják, mert a megszólaltatáskor a nyitott cső peremének „szélhasító” szerepe van. A megszólaltatás úgy történik, hogy a játékos a csövet éles peremével kissé ferdén támasztja összecsücsörített ajkaihoz, hogy a perem egy része szabadon maradjon és arra ráfújhasson. Két kezével úgy tartja a csövet, hogy az egyik kéz mutatóujja a cső alsó nyílását könnyedén nyithassa-zárhassa. E műveletnek a hangmagasság változtatásában van fontos szerepe. A nyitott csövön a páros számú felhangok, a zárt csövön pedig a páratlan számúak szólaltathatók meg. E természetes hangsor kb. a 22. felhangig terjedhet. A tilinkó nyomait Bartók még megtalálta a marostordai székelyeknél, ma már csak a moldvai csángók használják („tilinka”, „csilinka”). Megvan a románoknál is. Rokonait megtaláljuk Ázsiában és Afrikában. – Irod. Alexandru, T.: Tilinca... (Studia Memoriae Belae Bartók Sacra, Bp., 1956); Bartók Béla: Összegyűjtött írásai (I., közreadja Szőllősy András, Bp., 1966).