| Tilinkó | TARTALOM | tilostörés |
tiló
a kender és len törésére és tisztítására általánosan használt eszköz (kendertörő). Egykarú emelő módjára működik: az egyik végén csapszeggel rögzített vágókarját (álla, nyelve) belevágják az alsó párhuzamos élek közé, hogy a keresztbe fektetett kender- vagy lenszárakat megtörje, ill. megtisztítsa a → pozdorja szilánkjaitól. Az Alföldön, főleg a Tiszántúlon általános a fogazott oldalélű tiló. – Az eszköznek tiló neve az egész magyar nyelvterületen elterjedt. A szó honfoglalás előtti török eredetű, s megfelelői megvannak a szibériai nomád népek nyelvében, elsősorban bőrtörő, bőrpuhító, másodsorban kendertörő jelentéssel. A szibériai sztyeppeövezet nagyállattartó, egykor nomád népeinél (kirgizek, csecsenek, sórok, hákászok, burjátok, jakutok, darhatok stb.) általánosan megtalálhatók ezek az eszközök, s szerkezetüket és működési elvüket tekintve azonosak a tilóval, mindig fogazottak, bőrtörésre, esetleg emellett kendertörésre is használják, és népi nevük mindig ugyanannak a török szócsaládnak a származékai, amely a magyar tiló terminus előzményéül is szolgált. Azoknak a török népcsoportoknak a kultúrájában, amelyek a magyarság kialakulásában műveltségileg vagy etnikailag jelentős szerepet játszottak, szintén aktív elem volt a bőrtörő, hiszen gazdálkodásuk alapját az állattartás képezte, és jórészt az állatbőrök feldolgozása biztosította számukra azokat az anyagokat, amelyeket a földművelő népek a termesztett kenderből vagy lenből készítettek. Az életforma fokozatos változásával, a földművelő gazdálkodás szerepének növekedésével – ami a magyarság esetében már jóval a honfoglalás előtt elkezdődött –, természetes funkcióbővülés, majd funkcióváltás útján a bőrtörő kendertörő eszközzé módosult (→ szöszcsávázás, → törőszék). Az új funkció már nem igényelte a tilón a fogazottságot, ezért általában elmaradt róla, de ugyanakkor ki sem zárta azt, ezért egyes helyeken, pl. az Alföldön megmaradt. Nemcsak a magyarság, hanem Európa többi népe is keletről kapta a tilót. A népvándorlás során ÉK- és Közép-Európában szétszóródott keleti népcsoportok kultúrájában aktív elem volt a bőrtörő. Funkcióváltása egymástól függetlenül több helyen is megtörténhetett. A tiló továbbterjedése során már földművelő, lent vagy kendert termelő népcsoportokhoz került, s így fogazottsága lassan eltűnt, csupán reliktumszerűen maradt meg a legutóbbi időkig: pl. Tirol és Svájc határán, Schleswig-Holsteinban, Jütlandon, sőt Norvégia fjordvidékén még bőrtörő funkcióban is. – Irod. Szolnoky Lajos: A tiló (Népr. Ért., 1965).
